Hogyan beszélgessünk CB-rádión?

A forgalmazás általános szempontjai…

Miután sikeresen eljutottunk odáig, hogy van egy működő készülékünk, behangolt, kihelyezett antennánk, mikrofonunk, akkor nem maradt más hátra: megpróbálhatjuk felvenni a kapcsolatot másokkal. A CB-zésnek nincsenek írott szabályai, ettől függetlenül létezik itt is etikett, amit célszerű betartani, különben sok ellenséget szerezhetünk rövid időn belül.
Mivel a legtöbb embert csak rádióról ismerjük, ezért nem tudhatjuk, hogy mennyi idős, ennek megfelelően abban sem lehetünk biztosak, hogy tegezni, vagy magázni illik-e?
Egyrészt ezen okból kifolyólag, másrészt azért, mert a CB-s társadalom egy összetartó csapat (volt valamikor), a rádióban mindig tegeződünk. Akkor is, ha halljuk, hogy a másik oldalon 60-70 éves bácsival beszélgetünk. Persze a tiszteletet ilyenkor is illik megadni — ne sajnáljuk a neve mellé tenni a bácsi jelzőt!

Ha nagyobb távolságra szeretnénk elszólni, elengedhetetlen lesz az SSB (USB/LSB) adásmód használata.
Amennyiben meglévő ismerőssel akarunk kapcsolatot felépíteni, keressünk egy szabad csatornát, ahol nem zajlik beszélgetés.
Ilyenkor is illik azért beleszólni, hogy „Szabad-e a csatorna?”  Ha nem jön válasz, feltételezhetjük, hogy rajtunk kívül nincs más a frekin.
Amennyiben mégis kiderülne, hogy a csatorna foglalt, ne erősködjünk, inkább keressünk másik frekvenciát! Érdemes legalább 2-3 csatornával „arrébb menni”, mert a szűk sávkiosztás miatt előfordulhat, hogy a közvetlen szomszédos csatornáról átzavarnak, vagy éppen mi zavarjuk a beszélgetést.
CB-n gyakorlatilag mindenféle téma megengedett, de ne feledjük, hogy ezt bárki hallhatja, tehát bizalmas infókat ne adjunk ki, arra ott a GSM :)

Fontos, hogy valódi nevünket, címünket, telefonszámunkat, vagy más olyan adatot, ami alapján beazonosíthatóak vagyunk, soha ne mondjunk be a rádióba, és ismerőseink adatait se adjuk ki, akkor sem, ha valaki direkt eziránt érdeklődik.

Ha valaki akár rövid ideig is hallott már CB-s forgalmazást, egyből feltűnhetett neki, hogy mindenki valamilyen becenévvel rádiózik. Ezért — amennyiben még nem választottunk magunknak rádiós nevet, mindenképpen tegyük meg.  Általában a Sanyika, Pistike, és más keresztnevek önmagukban nem praktikusak, legalábbis nem jók arra, hogy másoktól megkülönböztethetőkké váljunk.
Ilyenkor célszerű valamilyen, — ránk jellemző — jelzőt, vagy más szót mellé tenni. Pl. „Villanyos Feri, Ifás Laci, Traktoros Gabi, 79-es Sanyi (születési évből pl.), Abonyi Gabi (lakóhelyből)”.

Lássuk, mi a teendő, amikor egy meglévő beszélgetésbe szeretnénk bekapcsolódni, vagy új ismerősöket akarunk szerezni.
Az Index-fórum CB-rádiós topic-jában DeTomaso összefoglalta, mit kell tudni, mielőtt a közép40-en megszólalunk — az alábbiakban az ő írása következik:

„Ha a sofőröket ismered névről az jó, de figyeld meg az ablakukban biztos van egy kis sárga tábla… maci, bobó, daru, golyó, de urambocsá' már volt pornósztár, meg f*stalicska is (nevét többiek adták, mert sokat robbant le). Ha várod a »Golyót«, akkor időnként »Brékó a Golyó« témában a mikrofonba kinyilatkoztatásokat teszel… A »brékó« manapság »breki«-re rövidült.
Persze mindezt az usb közép 40-en teszi az ember. Vagy Bp.-n sóderesek usb felső 32-n vannak pl. Vagy itt szabolcsban felső 40-en. Ha a csati zsúfolt, akkor »arrébb« megyünk.

Ha többen beszélgetnek, és te bele akarsz szólni, akkor egy szünetben elég ha bemondod hogy »breki«. Ha hallották, - és nem zavarsz - valaki azt mondja neked, hogy »gyere breki«.
Illik bemutatkozni, pl.: »szevasz vagyok neked a vaskacsa, érdeklődnék amerről jössz, van e a hátad mögött jóság-tisztaság?«
Jó esetben a válasz: »Semmi ellenség kollega!« Mivel szemben jött veled, nyilván kíváncsi a te hátad mögött is mi van: »Neked is tisztaság erre.«
Megköszönni pedig: »Köszönöm a hasznosat, további hatóság-balesetmentes utat, jó hazatérést, nagy pihit, voltam a vaskacsa.« egy két sóderes arc: »motornak nagy gázzal, asszonynak bő nyállal!!!«) Ha indulsz pl. Vácra, és érdeklődsz, akkor pl.: »Breki, keresek kollegát kettesen Vác felől!« Ha erre nem jön válasz, akkor Vác felé is kérdezd, hátha előtted van :-))

Ha »ellenséget« látsz, akkor -miután elhagytad- rögtön: »Brékó, mondanám általánosba, hogy a 2es úton a 15-ös kavicsnál Vác felé/felől ott a trafi/háromlábú/büfékocsi/kpm/papíros/ stb…«

Kicsit érdekes a nyelvezete a dolognak, hamar meg fogod szeretni, engem is megfertőzött. Persze figyeljél pár napig, és abból is sokat lehet megtudni.”

Általában minden kisebb helyi közösségnek van egy hívócsatornája, de általánosan elmondható, hogy ha a Közép 40-es csatornára tekerünk, USB üzemmódban, akkor máris a kamionos hívócsatornán találjuk magunkat.  Fontos kiemelnem, hogy ez hívócsatorna, tehát ha találunk valakit, akkor hívjuk át más csatornára, ne foglaljuk a hívófrekit.
(Ha nem így teszünk, előbb-utóbb a sofőrök is el fognak küldeni messzi vidékekre — nem biztos, hogy a legudvariasabb stílusban☺.
A rádiónk adásvég-hangját (roger beep) ne feledjük kikapcsolni, mivel ennek a hangját nagyon sokan utálják, és szólni is fognak érte…
Mindenkinek jó rádiózást kívánunk!

A cikk 2018. augusztus elsején készült, az eredeti, 2005.06.24-én publikált verzió aktualizálásával.

Szegecs