Garázs Audió
Hangtechnikai főosztály

MINIMIX-3 keverőpult
Cikk: Szegecs

   

Ezt a készüléket még 2000 előtt építettem meg, mivel akkoriban nem voltak elérhető áron egyszerű keverők, viszont a házibulikhoz szükség volt arra, hogy a zeneszámokat úsztatni, konferálni lehessen. Tulajdonképpen bővíthető lenne egyéb áramkörökkel is, pl. hangszínszabályzó, AUX csatornák, kivezérlésjelző, ez azonban olyannyira megnövelné a költségeket, illetve a legyártásához szükséges időt, hogy ma már megérőbb lenne inkább egy gyárit venni a házi építés helyett.
Pár éve ugyanis megjelentek olyan gyártók, amelyek olcsón tudnak kedvező minőséget, esztétikus kivitelben gyártani.


Prototípus
A készülék tervezésénél a legfontosabb szempont a kis méret, és az egyszerű felépítés mellett
a jó hangminőség volt.
A három sáv bőven elegendő kisebb rendezvényekre, házibulikra.
Lehetőség van fejhallgató csatlakoztatására is, ám enélkül is kitűnően használható.
A kis dobozméret, miatt a keverő telepről működik. Így két darab 9V-s teleppel akár egy kisPolskiban , vagy egy utolsó falusi tanyán is diszkózhatunk...:-)
A cikk végén bemutatok egy tápegységrajzot is arra az esetre, ha mégis ragaszkodunk a hálózati üzemhez.


végleges kivitel
A három potméter jele illesztést követően két LF356-os összegjel erősítő ic-re kerül.
(a stereo miatt kell 2db).
Mivel a készülék nem tartalmaz előerősítő modult, így kimenetét Hi-Fi erősítőre kell kötni.
A szimmetrikus tápellátást két megfelelően kapcsolt 9V-s blokkcellával oldottam meg.
A jobb alsó sarokban található potméter a "MASTER" szintszabályzó. (igény szerint a fejhallgató hangerejének állítására is beköthető.) A csatlakozások RCA szabványúak.
A dobozt bármilyen műszerdobozból elkészíthetjük, fúrógép, valamint dekopírfűrész segítségével.
Mivel az áramkör rendkívül egyszerű, -alig tartalmaz alkatrészt-, ezért nem készült nyák-rajz, hanem univerzál nyáklemezre készítettem el a kapcsolást.
A keverő össz-anyagköltsége max.2000Ft. (az ár főleg a műszerdoboz árától függ.)
A képen a próbapanel látható, az IC-k beépítése előtt.
 

Katt a képre a nagyobb méretért!

Amint az rajzon is látható, a bemenő jel először két sorbakötött potméterre kerül.
Az első poti amolyan "szint-előszabályozó", ezt a megépítésnél kihagytam, de ha valaki szükségesnek érzi, természetesen beépítheti.

A csatornák impedanciája 40 kohm körüli. Természetesen a rajzon lévő hat bemenetnél többel, vagy kevesebbel
is megépíthetjük a keverőt, -igény szerint. Amennyiben szükséges, úgy a csatlakoztatni kívánt készülék, és a keverő bemenete közé egy ún. egyenfeszültség leválasztó, 470 nF-os, vagy ennél nagyobb kondenzátort is beiktathatunk. (Erre a Minimixnél nem került sor.)

A keverő minőségét gyakorlatilag az összegjel erősítő IC minősége határozza meg.
Amennyiben igénytelenek vagyunk, bőven megteszi egy 741-es IC is, de ha szeretnénk igényesebb munkákra használni a mixert, akkor tanácsos az LF356, vagy a TL081-es IC-k közül választani.
A keverő első példányát az LF356-os IC-kkel építettem meg, de azóta készült egy "Mk II"-es változat is a TL081-es chippekkel. Ha mégsem sikerül beszerezni ezekből a típusokból, akkor használható még a TL061, TL071,
vagy a TDA1034-es is, azonban ezek minőségéről nem tudok információval szolgálni.
Az IC-k lábkiosztását, illetve adatlapját a Google-el könnyedén megtalálhatjuk.

Érdemes kipróbálni az egy tokba épített "kétcsatornás" kiszajú műveleti erősítőt, az NE5532-s típust is.
Ezzel a típussal egyébként igényes, gyári keverőkben is lehet találkozni.


Az áramkör megépíthető univerzális NYÁK lemezre (a prototípus ezzel készült) Ennél a megoldásnál nekünk kell kialakítani a fóliasávokat, és a megszakításokat, de tervezhetünk hozzá "rendes" NYÁK-ot is, amit házilag, maratással készíthetünk el. Az összegjel-IC-ket foglalatba szereljük, ne közvetlenül forrasszuk az NYÁK-ra!

A két kimenet kisimpedanciás, az "A" jelű közvetlen, ide pl. fejhallgatót is csatlakoztathatunk, míg a "B" szabályozott.
Amennyiben sztereóban szeretnénk használni a keverőt, úgy két áramkört kell elkészítenünk.
Ha nem szükséges a csatornánkénti balansz szabályozás, úgy sztereo, kétpályás tolópotmétereket lehet alkalmazni.

Az áramkör fogyasztása mindössze néhány mA, így két darab megfelelően kapcsolt 9V-s blokkcelláról hosszú ideig üzemeltethető, de készíthetünk hozzá hálózati tápegységet is, ez esetben jól meg kell szűrni a feszültségeket a brummzaj, és a gerjedés elkerülése érdekében.
A Minimix prototípusát 9V-s telepekkel építettem meg, míg az "Mk II"-es verzió már hálózati üzemre készült.
Sokan kerestek meg azzal, hogy adjak nekik szimmetrikus tápegység rajzot.


Katt a képre a nagyobb méretért!
Ezért az alábbiakban közlöm a Minimixhez tervezett STABILIZÁLT tápegység rajzát:

Mindenekelőtt szükségünk lesz egy olyan transzformátorra, aminek szimmetrikus a szekunder oldala.
(Vagyis 3, vagy 4 kivezetése van.) Jelölése: 230V/2*12V
Kis teljesítményű is bőven megteszi (3-5 VA) , mivel nem nagy az áramfelvétel.

A primer körből ne felejtsük el a biztosítékot, ami esetünkben 50mA-s, F típusú (Flink) üvegcsöves biztosíték.
Az egyenirányító Graetz-hidat összeépíthetjük négy, megfelelő terhelhetőségű diódából, vagy vásárolhatunk gyári
egyenirányítóhidat is. (egy 1.5A-s terhelhetőségű híd kb. 100Ft, minden boltban kapható.)

A feszültségek stabilizálását egy 7812-es, és egy 7912-es IC végzi.
(a 7812 a "+" ágat, a 7912 a "-" ágat stabilizálja)
A C1 pufferkondenzátorok a pulzáló egyenfeszültség "simítását" végzik, kapacitásuk legalább 1000 mikroF legyen, típusuk elektrolit. A C2 kondenzátor zavarszűrő szerepet tölt be, ezért fontos, hogy minél közelebb kerüljön az IC-khez. Értéke 100nF. A lánc végén álló C3 kondenzátor kapacitása 100mikroF.(vagyis a C1 kapacitásának egytizede.)

Hálózati üzem esetén a készülék megfelelő érintésvédelméről is gondoskodni kell.
Legegyszerűbb a "kettős szigetelés" megvalósítása, ezesetben nincs szükségünk "földelt konnektorra" a csatlakozáshoz. (régi lakásokban sokszor nincs földelt konnektor a lakószobákban.)
Figyelem! Az érintésvédelmi szabályok figyelmen kívül hagyása miatt bekövetkező balesetekért nem vállalok felelősséget!

A furatok, csatlakozások kialakítása a műszerdobozon egyéni ízlés, és igény szerint történik.

Jó építést, örömteli használatot kívánok!

DJ.Szegecs

2001.07.21-22. (módosítva: 2008.01.11.)

C) 2006.07.15. Szegecs - Az itt található cikk és a képek utánközlésének joga fenntartva!