A GARÁZS AUDIÓ WEBLAPJA
PHILIPS RÁDIÓ TUNING

(A tuningolást DJ.Szegecs végezte.)

 
 

Így néz ki a rádió az átalakítás után.
Ez az -eredetileg hétköznapi felhasználásra szánt- asztali rádió több lépésben került tuningolásra.

Miután 1995-ben a család ismerősétől (Öcsi bá-tól) megkaptam a rádiót, pár nap múlva szét is kaptam, kitisztítás céljából.
Amikor azonban a gyári ovál-hangszórót megkíséreltem eltávolítani,
a mágnes a kezemben maradt, a membrán pedig a készülékben.

Ekkor döntöttem: a hangszórónak repülnie kell innen.
Helyére egy INTERNATIONAL magnóból kibuherált 2W-s hangszóró került,
ami kisebb volt, mint az eredeti, ezért szigszalaggal kellett beillesztenem.

A hangolóegység a dómmal, és a potikkal.
Hosszabb ideig így működött, közben cserélnem kellett a hálózati kábelt, mert
krepára ment. Valamint az egyik szétszedésnél megsérült a tunert mozgató "mechanika" áttételezése (leesett a "cérna") -így kénytelen voltam "direkthangolásúvá" alakítani a készüléket, -az előlap azon részét, amely a forgatókondit takarta, eltávolítottam (kiforrasztással).

Egy másik szétszedésnél nem távolítottam el a potméterek gombjait,
így azok letörtek. :(((
Mivel a hangolás direktbe ment, így a skála is fölöslegessé vált, következés képpen eltávolításra került. Helyén csodálatosan látszik a NYÁK-lemez fóliásoldala.

Időközben kiderült, hogy a gyárilag beépített jack-aljazat külső pereme szűk,
ezért ott forrasztóval "tágítottam", azóta tökéletes.
A készülék kezdetben a PC SPEAKER hangosítására szolgált.
(kapásból volt hangerő + hangszín, lehetett mod-okat hallgatni.)
Ez azonban hamar véget ért, azóta a konyhában üzemel.

A hangolóegység közelről.Fönn a régi hangológomb.

Egyik kedves ismerősöm (Arnold) megajándékozott egy régi TV-ből kiszedett ovál hangszóróval, ami egyből megtetszett, mivel eszméletelenül jól adja a mélyeket. Döntöttem: Ezt bizony beépítem. Úgy is lett.
Igaz, hogy kicsit nagyobb, mint az eredeti hely, (pl.rálóg a nyák-lemezre),
de megoldottam a problémát: leszigeteltem mindkettőt.
Gondot jelentett még, hogy a hátlap is akadályozta a hangszóró beépítését,
így azt a megfelelő helyen forrasztóval kivágtam.
Így már nagyon jó minőségben szólt.

Így néz ki a háta. Muszáj volt kivágni az új hangszóró miatt.
Így kvázi BASS-REFLEX lett belőle :-D
A közelmúltban (2001. a szerk.) elhasználódott a hangerő potmétere,
és a kontakt-spray is csak tüneti kezelést nyújtott.
Nem tétováztam: szétkaptam a potit, és felújítottam. (oxidtalanítás, nyomóerő növelése).

Ha már szétkaptam, gondoltam tuningolom tovább: egy magassugárzó tökéletessé tenné a hangzást.
Az előlapra, a skála helyére került a dóm magassugárzó, amelyet Öcsi bától kaptam. Illesztésnek egy REMIX 1 mikroF-s kondit építettem be.
Itt tart most a rádió, szebb, és jobb, mint újkorában. :)
C) Garázs Audió, 1995-2001.