BRG FM-320

A „taxirádió”…



A ’90-es évek elején hazánkban komoly igény jelentkezett autóba építhető URH adóvevő készülékek iránt: akkoriban zajlott ugyanis a taxisok CB-ről URH-ra történő átállása. A külföldi rádiók a gyenge forint és az alacsony jövedelmek miatt megfizethetetlenül drágák voltak a magyar taxisoknak, a Budapesti Rádiótechnikai Gyár pedig járműbe szerelhető adó-vevőként még mindig a  ’70−es évek óta gyártott FM-301 készüléket kínálta — az elavult, sok élőerőt igénylő gyártástechnológia miatt — szintén borsos áron és hosszú szállítási határidővel. A kb. szaloncukros doboz nagyságú rádiós egységből, a szintén terjedelmes méretű kezelőegységből, és a kettőt összekötő vastag, sokeres kábelből álló FM-301-et az akkoriban megjelenő exkluzívabb (nyugati) autókba nehéz volt esztétikusan beszerelni, és noha a BRG büszke volt arra, hogy a Székesfehérvári Könnyűfémműben öntött készülékház olyan masszív volt, hogy azon egy tankkal is át lehetett menni, a taxisoknak erre egyáltalán nem volt szükségük: ők csak megfizethető, megbízható, lehetőleg esztétikus és könnyen kezelhető adó-vevőt szerettek volna, amely nem nagyobb, mint egy normál rádiósmagnó. Kérésük sokáig nem talált meghallgatásra, ám végül — idő hiányában rohammunkában — mégis megszületett a most bemutatásra kerülő FM-320 típus, amely a köznyelvbe mint „taxirádió” vonult be.
BRG FM-320 -a taxirádió.
A fejlesztésre rendelkezésre álló szűkös időkeret, a gyártásért felelős salgótarjáni BRG üzemegység technikai elmaradottsága, valamint az árérzékeny felhasználók miatti mindenáron olcsóságra való törekvés ad magyarázatot sok olyan megoldásra, amelyek a mai szemmel nézve egyébként esetleg nehezen érthetőek lennének.
A panelek felülnézetből.
Ilyen például a vevőáramkör (a fenti képen sárga keret jelöli), amelynek az oszcillátor része kvarcos felépítésű, a ’70-es évek (!) magyar félvezetőgyártását idéző, REMIX vastagréteg hibridáramkörökkel (a nyíllal jelölt kék alkatrészek). A középfrekvenciás jelfeldolgozást végző egység ugyanakkor már integrált áramkörös (Motorola MC3359) — ahogyan a hangvégfok is (MEV — TBA820). Sok éve létezett már akkoriban frekvencia szintézer áramkör, ám egy mindössze kétcsatornás rádióba ennek beépítését felesleges luxusnak tartották.
A panelek alulnézetből.
Szintén kvarcos az adórész meghajtófokozata is (piros keret jelöli a fotón), amely az alaplemez ellenkező oldalára került elhelyezésre — ez a jobb helykihasználás mellett zavarvédelmi célokat is szolgált. A max. 10 W kimenőteljesítményű végerősítő panel a hátlap belső oldalán található, a hőleadó felületet egyszerű, háromszög alakba hajtogatott lemezzel növelték meg.
Meg kell említeni még az adórész mellé szerelt szürke színű panelt: ez állítja elő ugyanis azt a taxi gépkocsit azonosító kódot, amely az adásgomb lenyomásakor egy rövid hangsorozat formájában kisugárzásra kerül, és ez a kód jelenik meg a diszpécser munkaállomásán, ami alapján kiadásra kerül a cím a leggyorsabb jelentkezőnek. A panel szélén a nagyméretű, üvegablakkal ellátott tetejű IC-t ma már kevesen ismerik: ez egy ún. EPROM — olyan tároló áramkör, amely tartalmát kikapcsolást követően sem veszíti el, ugyanakkor szükség esetén a kis ablakon keresztül UV fénnyel megvilágítva —  igény esetén akár többször is — törölhető, majd speciális elektronikus eszközbe helyezve ismét írható. Az FM-320 esetében ebben található a taxikódot előállító program, az utólagos módosíthatóság pedig a rádió tulajdonos váltásakor (eladás, vagy más járműbe áthelyezés) kap szerepet.
Levett előlappal.
A hangerő és a zajzár szintje léptetőgombok segítségével állítható be, amelyek a mögöttük található, 6 db IC-t tartalmazó panelre csatlakoznak. Ez utóbbit egy másik BRG készülékből változtatás nélkül emelték át. Az előlap billentyűit egy-egy skálaizzó világítja meg — ezáltal éjszaka is könnyen kézre állnak.
Hátulnézet
Bár a rádió rendelkezik beépített hangszóróval, a legtöbb esetben mégis egy — szintén BRG gyártmányú — külső hangsugárzóval használták: ennek csatlakoztatására szolgál a hátlapon lévő RCA aljzat.
Apróbb részletek.
Kifejezetten szembetűnő ugyanakkor a mechanikai szerelés nagyfokú igénytelensége: minden bizonnyal már le voltak gyártva az előlapok, illetve a feliratozásuk is elkészült, amikor kiderült, hogy ez egy kétcsatornás készülék lesz — mással aligha indokolható a kis tolókapcsoló közvetlenül az előlapba történt csavarozása, valamint belelógása a BRG feliratba. Ez a kis kapcsoló egyébként gyakori hibaforrás volt: a legtöbb példányon utólag ki is cserélték karos kivitelűre. Sem visszajelzése, sem háttérvilágítása nincs, így sötétben csak kitapogatni lehet, hogy épp melyik csatornára van állítva a rádió. Komolyabb probléma viszont, hogy a burkolat, valamint a sasszi lemezei peremezés, vagy lekerekítés nélkül kerültek beépítésre: széleik élesek, könnyen okoznak sérülést a szerelés során. Arra viszont egyáltalán nem sajnálták a munkaidőt, hogy a készülékben található valamennyi csavart piros festékpöttyel jelöljék meg: a gyár ugyanis egy esetleges meghibásodás esetén megtagadta a garanciális kötelezettségének teljesítését amennyiben a festékpöttyök szemmel láthatóan sérültek voltak.

A BRG-320 típushibájának számított a kontakthibássá váló tolókapcsoló mellett a tápbemeneten lévő 220 uF-os tantál kondenzátor, amely egy esetleges fordított polaritással történő bekapcsolás esetén egyszerűen felrobbant (!). Csodával határos módon ugyanakkor a rádió többi része a biztosító cseréje után továbbra is használható maradt. Az autós üzemeltetésből (ill. a rossz minőségű utakból) adódó folyamatos rázkódást a kvarcok rosszul viselték.
Az adás-vétel váltó kapcsoló diódái alulméretezettségük miatt gyakran szorultak cserére, meghibásodásuk esetén a bemeneten lévő vastagréteg hibridáramkört is magukkal rántották. Mivel ezt külön alkatrészként nem forgalmazták, pár évvel később pedig a gyártó is megszűnt, a javítást végző műszerészek a javítás során kénytelenek voltak a műgyanta réteget óvatosan lekapargatni, és a tönkrement BFR-92-es tranzisztort kézzel kicserélni.

A kimenőteljesítmény erősen függött a tápfeszültség értékétől, ezért címfelvételkor a taxisok a motor túráztatásával juttatták többlet energiához a rádiót. [forrás]
Annak ellenére, hogy az FM-320 műszakilag újkorában sem számított modernnek, külső megjelenése is inkább a ’80-as évek hajnalát idézte, sokan még azután is üzemben tartották, amikor már megfizethetőbbé váltak a korszerű (pl.: japán) készülékek is. A BRG „fapados” modellje ugyanis rádiófrekvenciás szempontból jónak számított, de legnagyobb előnye a gyors adásindítási képessége volt. Ez a tulajdonság pedig létfontosságú a taxisoknál, hiszen a diszpécser által URH-n feldobott címet az arra leggyorsabban jelentkező sofőr viheti el. Végül egy 2008-tól életbe lépő rendeletmódosítás pecsételte meg az FM-320-ak sorsát: mivel nem voltak átalakíthatóak ún. keskenysávos üzemre (12,5 kHz-es csatornakiosztás), ezért a határidő lejárta után már nem használhatták tovább őket.


A fotókon látható készüléket Cserhalmi Sándor, és dr. Horváth György urak ajánlották fel bemutatásra. Köszönet érte!
Szintén köszönet a szakmai háttérinformációkért Gálusz Antal úrnak!

2020.10.21-25.
Szegecs