Garázs

A PC-k hangkeltő eszköze évtizedeken át egy egyszerű csipogó volt, amely leginkább csak arra volt alkalmas, hogy a számítógép hosszabb-rövidebb hangjelzésekkel tudassa a felhasználóval: „valami baja van”. Külön extraként volt megvásárolható kiegészítő az ún. hangkártya, amely egy új világot hozott el elsősorban a játékosok számára, később pedig az mp3-ak megszólaltatása is általa vált lehetővé. A technika fejlődésével aztán a hangkártya ugyanúgy integrálásra került az alaplapra, mint sok más olyan eszköz, amelyek korábban külön-külön bővítőkártyák voltak.
1993 utolsó napjaiban kaptam meg életem első PC-jét, amelyben még nem volt hangkártya közel két (!) éven át. 1996-ban aztán végre bekerült egy Creative Sound Blaster 16 ISA buszos kártya a gépbe, viszont még mindig ott volt a kérdés, hogy „min fog megszólalni?” Csupán ezért egy Hi-Fi erősítőt két hangfallal túlzás és feleslegesen drága lett volna beszerezni, a kereskedelemben viszont már számos, ún. aktív hangfalpár létezett, amelyek integrált tápegységet és erősítőt is tartalmaztak: lényegében csak össze kellett kötni a őket a PC-vel, ellátni tápfeszültséggel, és már lehetett is élvezni a zenét, ill. a játékok hangjait.
Bár már akkoriban is rengeteg hitvány típus létezett borzalmas hangminőséggel, a most bemutatásra kerülő Juster 85 a normálisabb modellek közé tartozott, viszonylag nagyméretű hangszórókkal, a hangerő mellett magas és mély hangszínszabályozási lehetőséggel. Ugyanilyen külsővel számos kínai gyártó készített aktív hangfalakat különböző márkaneveken. Egyik sem volt szívbajos, ha a vásárló elcsábítása érdekében jó nagy teljesítményadatot kellett ráírni a dobozra: erre az Active 85 modellre pl. épp 85 wattot ígértek.

Hátul aztán már közelebb kerülhetünk a valósághoz, hiszen a maximális hálózati teljesítményfelvétel még szerintük is csak 25 watt.

Az aktív egységen hátul három darab RCA aljzat található: a bal, ill. jobb bemenet, valamint a másik hangszóró kimenete. Ahogyan az a matricán is látható: 1995-ös a gyártási év — az azóta eltelt három évtized alatt a készülékház itt-ott megsárgult már.

A fekete audiókábel nem eredeti: a gyárilag mellékelt fehér — az öntött törésgátlók ellenére — kb. a vásárlás után fél évvel már kontakthibás lett, pedig semmiféle mozgatásnak nem volt kitéve.

Noha ezt a hangfalpárt már legalább 15 éve nem használtam, valami megmagyarázhatatlan ok miatt azóta sem váltam meg tőle. 2026 nyarán pedig egy rendrakás során megint előkerült — ekkor úgy gondoltam: ez már kellően öreg ahhoz, hogy érdemes legyen bemutatni. Leporolni csak azért nem kellett, mert szekrényben volt.☺
Elsőként egy FM rádióvevővel ellátott okostelefont kötöttem rá, amelyről hamar kiderült, hogy az alacsonyimpedanciás fülhallgató kimenete még maximális hangerőn sem képes kellő jelszintet biztosítani a beépített erősítőnek.

Kellemes meglepetésként ért, hogy az elektrolitkondenzátorok nem száradtak ki az évek alatt, és a potméterek sem váltak recsegőssé, kontakthibássá. Következő lépésben előástam az egykori DJ-keverőmet, és egy Dual szíjhajtású lemezjátszót, az egyik cipősdoboz mélyén még összekötő kábelek is felbukkantak — pár perc múlva így már szólt is a képen látható lemezről Slo Moshun - Bells Of New York (1994) című, ma már a „klasszikus” house műfajba sorolt zenéje:

---

Már a 30 évvel ezelőtti megvásárlás pillanatában is érdekelt, hogy mégis hogy néz ki ez a hangfalpár belülről?

Csupa-csupa kérdés. Kíváncsiságomnak egy egészen apróságnak tűnő akadály állított gátat: a készülékház csavarjai annyira mélyen vannak, ahova már az átlagos csavarhúzókkal nem lehet benyúlni, így ezek a kérdések évtizedeken át megválaszolatlanok maradtak. Majd jött 2026 nyara, amikor is az egyik országos élelmiszermultinál (!) épp hosszúszárú csavarhúzók voltak akcióban: értettem az üzenetet: most jött el az én időm!