Konfliktusok a CB-sek és a lakosság között

Kényszerűségből azok is hallgatták a cb-s forgalmazást, akik nem szerették volna…

A ’80-as évek elején a CB rádiózás hazai beindulásával párhuzamosan megszaporodtak a lakosság által tapasztalt rádiófrekvenciás zavarok is. Gyakran előfordult, hogy tévénézés közben becsíkozódott a kép, vagy zenehallgatás közben megszólaltak a cb-sek a pihenni, kikapcsolódni vágyó emberek lakásban.
Noha a korabeli szabályozások autós felhasználás esetén 4 wattban, míg stabil üzemben 1 wattban (!) maximalizálták a CB rádiók kimenőteljesítményét, már akkoriban is akadtak, akik vállalva a lebukással járó veszélyt túllépték ezeket a határokat: felhúzott rádiókkal, túlvezérelt erősítős mikrofonokkal, silány minőségű erősítőkkel (cb-s szlengben: „batyukkal”, „gyertyákkal”) szórták tele zajjal az étert.
A kellemetlenségek másik forrása pedig az volt, hogy a korabeli lakossági célú híradástechnikai eszközök (televíziók, rádiók, lemezjátszók) jelentős része nem rendelkezett megfelelő védelemmel a külső zavarforrásokkal szemben. A problémával több korabeli lap is foglalkozott részletesen. Az alábbiakban a Komárom-Esztergom megyei Dolgozók Lapjában (későbbi neve: 24 óra) 1986. szeptember 10-én megjelent „Szól a rádió” című írást, ill. az arra született reakciókat mutatom be:

Szól a rádió - a tatabányai Dolgozók Lapja cikke
„Bach szól a rádióban, egyik nagy kedvencem, szépen, tisztán az ultrarövid hullámon. Lehotka Gábor csodálatos orgonaszólamai szétáradnak a szobában, a muzsika nagyívű lüktetése lehetetlenné tesz minden másfajta ténykedést: ezt a zenét teljes figyelemmel kell hallgatni, együtt kell rezdülni vele, követni a csodálatosan megkonstruált zenei építmény erővonalait...
— Brék, brék, Bélaaa! Figyelj, a Mariska néninek elvittétek a cuccot?
Mire a fejem felkapom, már megint a D-moll toccata és fúga szól, a reszelős hang lehetne akár érzékcsalódás is. Vagy az Úr hangja — de az Úr miért pont nálam keresné Bélát. A »brék« gyanúmat más irányba tereli, de most megint csak az orgona szól — csodálatosan. A következő fémes zörejre már kicsit idegesebben ocsúdok föl a zene révületéből: »Vigye el az a lüke veje a vén k…nak« — mondja Béla anélkül, hogy brékelne, de tudom már anélkül is, hogy vége Bachnak, vége toccátának és fúgának, meg a nyugalmamnak is, ha rádiót akarok hallgatni: kezdődik a CB-s matiné.
Élettöredékekkel ismerkedhetek meg, érdekes és kevésbé érdekes emberek nyelvi stílusát tanulmányozhatom, tudomást szerezhetek aktualitásokról — végtére a dolog majdnem ajándék lehetne, hiszen kis híján olyan érzés, mintha nekem is lenne CB-rádióm. Vadidegenek jönnek be a szobámba, hovatovább ismerősökké válva — sose látott embertársaimmal kerülök meghitt kapcsolatba. A dolognak egyetlen szépséghibája van: én most Bachot szeretnék hallgatni, nem Bélát, aki szaftosán fejtegeti fémes hangján, miért és mekkora k. Mariska néni, és én nem tudok a dologhoz hozzászólni, lévén, hogy Mariska nénihez nem volt szerencsém, másrészt pedig csak vevőkészülékem van — eddig ezt se tudtam —, adó nincs. De ha lenne is, valószínű, hogy Mariska néni kicsapongásainak taglalása helyett Bélát is elküldeném a…, ahonnan már nem hallatszik hangja a szobámba.

Az első esetben még azt hittem — balga lélek —, hogy tán a posta zavarvizsgálói teszik a dolgukat. Épp akkoriban olvastam egy cikket hitetlenkedve arról, hogy néhol még a lemezjátszóból is a cébések szólnak ki, és a posta utánajár a dolgoknak —, no, és ezek a kezdeti beszélgetések különböző műszaki dolgokról szóltak, amelyekhez igen keveset értek, tranzisztorról, tirisztorról, még több dologról, amiket nem tudtam megjegyezni, de sztorra végződött. A barátságos, mintegy nyolc-tíz percig tartó eszmecsere közös megegyezéssel ért véget, amely szerint meg kell nézetni valamilyen sztort valakivel és a rádióban újra a Napközben szólt.

De mivel az alkalmak mind gyakoribban és a tematika jelentősen kibővült, alig hiszem, hogy a zavarvizsgálók lennének a ludasak a dologban. Mert azóta jó öreg Videoton táskarádiómban két brékelés között szó esett ételreceptekről és Jocó egészségi állapotáról, a gyümölcsárakról, és több, általam ismeretlen személy édesanyjáról, valamint természetesen a fönt említett Mariska néniről, akire isten bizony, egyre kíváncsibb vagyok. Vajon van-e a derék matrónának odahaza CB-készüléke?
Egy ideig értetlenkedve álltam a jelenség előtt, de most már — ha meg nem is szoktam — érteni vélem a dolgot. Egy Déli Krónikában ugyanis — amit történetesen sikerült teljes egészében végighallgatnom — szó esett arról, miért nem vihetik magukkal például Ausztriába a magyar cébések a készüléküket. Mert »A magyar CB-rádiók sokkal többet tudnak, mint amilyeneket Ausztriában engedélyeznek«.
ELTÖLTÖTT a honfiúi büszkeség a mondat hallatán: megint valami, amiben leköröztük a Nyugatot. Büszkeségem, ha lehet, még csak fokozódott az illetékes nem titkolt dölyffel kivágott következő mondata hallatán: »Nincs még egy ország Európában, amelyik olyan szabadon engedi a CB-rádió használatát, mint Magyarország«.
És a Petőfi rádióét?
— e. nagy —”


A fenti — mai szemmel nézve kissé modorosnak tűnő — gondolatok nem maradtak reakció nélkül. A szeptember 25-én megjelent kiadás „Visszhang” fejléc alatt közölte a helyi CB-s klub válaszát:

CB-k és zavarok?

„Kedves cikkíró barátunk, engedd meg, hogy a CB-sek körében használatos közvetlen, tegező hangnemben reagáljunk több eddig megjelent CB-sekkel foglalkozó írásra, valamint szeptember 10-én közölt SZÓL A RÁDIÓ című cikkedre. Annál is inkább, mivel a »jó öreg Videoton« táskarádiód jóvoltából már legalább félig közénk tartozónak érzed magad.
Mi is mindnyájan nagyon szeretjük a műsorvevő rádiót, szeretjük a zenét és a Petőfi rádió népszerű délelőtti műsorát. A mi lakásunkban, gépkocsinkban, esetleg kézitáskánkban emellett megtalálható a CB-rádió is, melynek használatát esetedben kifogásolod. Mivel írásodból kiderül, hogy nem vagy műszaki érdeklődésű ember, hadd mondjuk el, hogyan történhetett meg, ami téged írásra sarkallt.
Amikor a »jó öreg Videoton« rádiódat megvásároltad, ilyen eset még nem fordulhatott elő sem veled, sem mással, mivel országunkban a CB-rádiózás éppen születőben volt. A műsorvevő készülékekbe (rádió, tv) meg nem szerelték be azt az alkatrészt, ami hivatott a nem odavaló egyéb jelek kiszűrésére. (Ez még a mai napig sincs megoldva minden készüléknél.) A műsorvevő készüléket megvételekor az üzletben a vásárló előtt bekapcsolják, kipróbálják, és ha a vásárló úgy dönt, hogy megfelelő hangerősségű és hangszínű a készülék, boldogan hazaviszi, és — mint te is, kedves rádiózó barátunk — a fotelba süppedve elmélyülhet a kiválasztott műsor élvezetében. A készülék egyéb műszaki paraméterei nem is érdeklik.

A CB-rádió üzembe helyezése viszont már nem ilyen egyszerű, mert már a vételnél kezdődnek a gondok. Külföldi turistaút, ajándékozás, esetleg hazai beszerzés után ha készülékhez jut az a »megszállott«, aki szerinted csak az éter szennyezésére, mások bosszantására veszi kezébe a mikrofont — még mindig csak egy készülék tulajdonosa és nem használója lehet. A készülék üzembe helyezéséhez, használatához erkölcsi bizonyítványra és területileg Illetékes postai szakemberek műszaki bevizsgálására, ellenőrzésére van szükség. Csak szigorúan megvizsgált, alaposan átnézett készülékre adnak ki üzemeltetési engedélyt. Engedélyezett CB-rádió tehát nem zavarhat egyetlen műsorvevő készülékét sem. A rosszul telepített tévéantennák, azok szakszerűtlenül levezetett, nem megfelelő minőségű kábelei — és ez vonatkozik a rádiókra is — a táskarádiók és a zavarszűrő nélkül üzemeltetett készülékek ezek után a fizika törvényeinek megfelelően, minden zavaró felet — ide tartozik a CB-rádió is — összeszednek, sőt felerősítenek.

Az esetleg hibásan telepített CB-rádiók zavarait a magán CB-sek és a posta szakemberei igyekeznek kiszűrni és gyorsan megszüntetni. Nem célunk az örökös veszekedés, de a posta műszeres vizsgálata után jónak elfogadott készülékünk miatt nem vállalhatjuk az adáskörzeteinkben lévő, nem megfelelő műszaki feltételekkel üzemeltetett műsorvevő készülékek konstrukciós kiegészítését, esetleges javítását. A posta zavarvizsgáló szakemberei a bejelentések alapján minden esetet kivizsgálnak. Címük: Országos Zavarvizsgáló Felügyelőség, Székesfehérvári Zavarvizsgáló Csoport, Székesfehérvár, Petőfi S. u. 1. Itt bárki panasszal élhet.

Más kérdés a beszélgetések tartalma, nyelvezete. A rádiózásban a világon mindenütt, így nálunk is meg vannak az írott és íratlan szabályok. A rádióhullámok éppúgy eljutnak a hívott állomás hangszórójába, mini más, azonos frekvenciára hangolt, sok száz vagy ezer kilométer távolságban lévő ugyanazon készülékhez. Tehát országvilág hallhatja mindazt, amit a rádió használója a mikrofon előtt elmond.
A CB-készülékek üzemeltetői minősége is többféle lehet, ami érzékelhető a beszélgetésekből. Vannak, akik munkaeszközként használják saját céljukra, vannak akiket munkahelyük kényszerít rá, hogy egyéb hírközlőeszköz hiányában használják, és vannak, akik szórakozásból, családtagok közötti kapcsolattartásra, nem egy esetben orvosi segítség hívására a szűkös telefon kapacitás miatt szereznek be ilyen készüléket. A hobbiból rádiózók, mivel sokat használják készüléküket, hamar megtanulják a forgalmazás szabályait. Így nem képzelhető el, hogy etikai okok miatt figyelmeztetni kelljen őket. Mindannyian tudjuk, hogy az engedélyünk függ attól, ha valamilyen súlyos műszaki, vagy etikai fegyelmezetlenséget követünk el.

Másképpen áll a helyzet egyes vállalatok, gazdasági egységek készülékeivel. A rádiók használata ilyen helyen nincs korlátozva, vagy ha igen, nem fektetnek rá nagy hangsúlyt, hogy kezelője jobban ismerje, megismerje a rádió tulajdonságait, az abban rejlő lehetőségedet, valamint a forgalmazás törvénybe foglalt szigorú szabályait. Így előfordul, hogy egyes kezelők hasonló, vagy ugyanolyan nyelvezetet használnak, mint a zártabb rendszerű telefonban, amit más nem hallgathat. Ebben az ügyben a cikked megjelenését megelőző napon határozott úgy a Tatabányán működő »FŐNIX« CB-klub, hogy a rádióval rendelkező vállalatok vezetőit megkeresve, velük egyetértésben korlátozzák a készülékek használóinak számát, akik pedig megbízást kapnak erre, azokat — ha a vállalat igényli — a klub tagjai kioktatják a rádiózás alapszabályaira és a készülékek helyes kezelésére.

Természetesen ezzel a te gondod, kedves rádiózó barátunk, csak félig oldódik meg, mert ha sikerül is a rádiózás nyelvezetét az irodalmi nyelvhez közelíteni, zenehallgatásod a »jó öreg Videoton« készüléken csak akkor lesz zavartalan, ha a CB zavarok kiszűrésére a megfelelő korszerűsítést szakemberrel elvégezteted.
De ne feledd, mérges cikked ellenére, ha gyors segítségre van szükséged, szorult helyzetben, távol lakott településtől, vagy egy telefonfülkétől, mert magad, családod vagy embertársad egészségéről, életéről, vagy a közvagyonról van szó, bármikor bekopoghatsz a közeledben lakó CB-shez, vagy megállíthatod az antennájáról messziről felismerhető CB-rádióval felszerelt autót és mindenkor önzetlen segítségre számíthatsz.
CB-s üdvözlettel:
A FŐNIX Klub tagsága”

A Főnix Klub álláspontja alatt az eredeti cikk szerzőjének viszonválasza olvasható:

„Néhány megjegyzés (mivel az írás, úgy tűnik, nagyrészt az én glosszámra reflektál):
1. Nem kifogásolom a CB-rádió használatát.
2. Tényleg nem vagyok műszaki érdeklődésű ember.
3. Tényleg nem érdekelnek a készülék egyéb műszaki paraméterei.
4. Nem írtam, hogy a CB-sek »az éter szennyezői«.
5. Ha elfogadom az állításotokat (maradva a tegezésnél) — negyedik bekezdés vége — e szerint engem engedély nélkül működő CB-készülék zavar. Ez cseppet sem vigasztal.
6. Cikkem nem volt »mérges«, de az esetleges gyors és önzetlen segítség ígéretét örömmel fogadom.
Végül a 7. Nonszensznek tartom, hogy én, mint vevőkészülék-tulajdonos »korszerűsíttessem« a rádiómat — azért, mert az illetékes szervek (és erről korántsem a Főnix Klub tagsága tehet) mindenféle »műszaki bevizsgálás«, »átnézés« dacára nem képesek megteremteni egy új — és kétségkívül hasznos — hírközlési eszköz működtetéséhez másokát megvédő technikai feltételeit.
De bennem nincs harag: annál is kevésbé, mert néhány hete a CB-rádiók helyett egy kedves rádióamatőr hosszas magánbeszélgetéseit élvezem — a Petőfi rádió ürügyén. Nyilván a saját rádiókészülékem korszerűtlensége okán.
E. Nagy Lajos”


Voltak, akik nem elégedtek meg az újságokban való üzengetéssel, hanem tettlegességre szánták el magukat. Egy ilyenről számolt be a miskolci Déli Hírlap, 1984. augusztus 4-ei száma „Elvágták az antennakábelt” címmel:
Elvágták a taxisok antennakábelét Miskolcon...
„Egy garázda személy elvágta az Avas taxi diszpécserközpontjának rádió adó-vevő antennavezetékét. Mint ismeretes, az Avas taxi központja a Győri kapu 34. szám alatt, az Autóklub műszaki állomásán található, míg a CB-antenna a szemközti épület tizedik emeletén van. Az ügyeletes éjféltájban jelentette, hogy nem működik a CB-rádió, s a gyors vizsgálat kiderítette a hiba okát. Az ügyet jelentették a rendőrségnek. Feltételezik, hogy olyan személy követhette el a bűncselekményt, akinek a televízióját zavarta a taxisok adása.”


A problémák évekkel később sem szűntek meg, erre következtethetünk a Dolgozók Lapja 1986.04.14-ei kiadásában megjelent „CB-sek kontra TV nézők” c. cikkből:
A televízió "harmadik" adása
„Sávok, csíkok, ködszerű fantomok, hullámvonalak, széteső képek, »fejtetőre állt« színek. Íme, néhány jellegzetes kísérőjelenség a tv-vevők képernyőin, ami az utóbbi időben egyre gyakrabban megkeseríti Tatabánya jó részén a nézők életét. A helyzet immár tűrhetetlen, a lakosság felháborodása érthető, jogos! Szerkesztőségünkbe számos panaszos levél érkezett, szinte se szeri, se száma a telefonon reklamálóknak. A posta székesfehérvári zavarelhárítói elmondták, hogy nagyon sok bejelentést kapnak Tatabányáról, ugyanezt erősítették meg Budapesten az országos zavarbemérők diszpécserszolgálatánál is.

Egyik telefonálónk: » —Kérem, csináljanak már valamit! Én nem azért adtam ki majdnem ötvenezer forintot a színes tévémért, hogy állandóan szétessen a kép, a hang, és lila pofájú lovakat lássak !« Idézet egyik minap érkezett levélből: »…Már nem tudom véka alá rejteni felháborodásomat a tatabányai központi antenna kritikán aluli teljesítménye miatt… Szeretnénk végre tisztán látni, szeretném, ha megmondanák őszintén, hogy valóságban mi a helyzet.«

Nos, mi is szeretnénk tisztán látni, akár csak kedves olvasónk. Korábban többször is megpróbáltuk nyakon csípni a képernyők ördögét, sajnos, sikertelenül, mert túl sok a »gazda« és túlontúl is ördögi e kör. Most azonban a szerencse, pontosabban egy, a »nehéz emberek« kategóriájába tartozó fiatalember perdöntő bizonyítékokat tett le asztalunkra. Pintér Ferenc, a tatabányai 1-es posta dolgozója megunta, hogy képtelen színes tv-vevőjén zavartalanul élvezni mind a hazai, mind pedig a Bécs I. és Bécs II. adók műsorait. Rádiómagnójával rácsatlakozott e két utóbbi adó műsorára, s ha képben nem is, de hangban rögzíteni tudta, hogy a helyi zavaróforrások miként tudják »kilőni« a hangot…

Indul a kazetta szalagja. Tisztán érthető az osztrák bemondó szövege, majd a sportközvetítés riporterének kommentárja is. Aztán egyik pillanatról a másikra »ködbe vész« a német szöveg, s helyette recsegve, ropogva bejön valamiféle magyar diskurzus. Tanulságos belehallgatni. »…Honnan beszéltél? Irányítottról?… Hát akkor kellemes ünnepeket, gyerekek… Jó sok nyuszit, jó locsolást, nőt…« Hallom, a 35-ön átléptél kaszkadőrbe…
Pereg a magnószalag, a bécsi tv képét és hangját nagyjából öt másodpercenként »üti« ki a tv-készülékbe illetéktelenül »beköltözött« ismeretlenek eszmecseréje. Ismeretlenek? A további szövegből már egyértelmű, hogy taxisok. Pintér Ferenc a Turul-taxisokra gyanakszik, felhívja központjukat és … telibe talál! Tudniillik, közli az irányító hölggyel, hogy az egész taxis gárda »benne van« a bécsi műsorban, csináljanak már valamit!… » — Nem tudom elhinni — válaszol a hölgy, majd némi vita után a következőt tanácsolja:…— Ha éppen benne vagyunk, hát istenem. Hallgasson végig! De, ha súgunk, azt nem hallhatja…«
Nos, a súgást lehet, hogy nem, de a hölgy válaszát tökéletesen hallotta és rögzítette a magnófelvétel, miután ez nemcsak a telefonban, hanem a tv-készülékben is jól hallatszott.
S akinek ezek után netán még mindig kételyei lennének, annak elmondhatjuk, hogy még csaknem két kazettányi Turul-taxis műsort rögzített Pintér Ferenc, méghozzá több napon, illetve estén át. Van ebben érdekes s a kívülálló számára érdektelen szöveg, pajzán felszólítás valamelyik taxis kollégának, amit nem volna ildomos e helyen idéznünk. Szó esik talányos dolgokról is.
Pintér Ferenc szívós telefonálgatására és sürgetésére végül is megjelentek lakásán a székesfehérvári posta zavarelhárító, illetve bemérő részlegének szakemberei. Ellenőrizték Pintér tv-készülékét, a tartozékokat, és megállapították, hogy nem az ő készülékében van a hiba. Meghallgatták a magnófelvételeket is. S miután a tények makacs dolgok, nem mondhattak mást, hogy ezek bizony perdöntő bizonyítékok. Tanúk előtt kijelentették: az antennarendszeren beérkező jel gyönge, csoda, hogy egyáltalán van kép.
Felhívtuk Miskei Lászlót, a székesfehérvári zavarfelderítők főnökét. Elmondta, hogy Tatabányáról nagyon sok panasz érkezik hozzájuk a vétellel kapcsolatban. Véglegeset mondani nem tud, a zavarok forrását vizsgálják. (Szerintünk évek óta már!) Véleménye szerint valahol, a közösségi antennarendszerben, illetve ennek valamelyik erősítőjében lehet a hiba. A CB-taxisok csak így kerülhettek bele a tv-adásba.

Fogarasi László, a posta fővárosi, pontosabban országos zavarelhárító csoportjának képviselője szerint nemcsak így. Ha tudniillik, valamelyik CB-s a megengedettnél nagyobb teljesítménnyel ad, nem használ megfelelő minőségű szűrőt, akkor bekerülhet a tv-vevőbe, lemezjátszóba, sajátos hasonlattal élve, akár a vízcsapba is. Fogarasi László egyébként megígérte, hogy igyekeznek kivizsgálni Tatabányán a vételi gondokat. Méréseik, megállapításaik eredményéről néhány hét múlva tájékoztatást adnak szerkesztőségünknek.

Április 9-én élvezhetetlenné vált a tv egyes műsorának adása, futott a kép. Ismét Pintér Ferenc telefonált ahova csak tudott, legeslegvégül pedig Budapestre. Ott közölték vele, hogy műszereik jelezték, valami baj van a Turulnál lévő átjátszónál, szerelőik már elindultak Tatabányára. Beavatkozásuk eredményeként a képfutás megszűnt, de maradtak a »zebracsíkok«. Pintér Ferenc újfent konzultált a szerelőkkel, akik elmondották, hogy a csíkosság a közösségi antennarendszer hibája. Ezenkívül megállapították, hogy illetéktelen és hozzá nem értők »bütyköltek« valamit a turuli átjátszó berendezésein. Hát?! Igazán kíváncsiak lennénk, hogy illetéktelen, hozza nem értők egyáltalán hogy juthatnak be egy átjátszóba, miképp »bütykölhetnek« ott?

Összegezve: a többféle és olykor igazán nem egységes szakvélemények alapján véleményünk az, hogy igazságtalan lenne teljesen a CB-taxisok nyakába varrni a tatabányai vételi zavarokat. Többféle lehet itt a zavaró ok. Kárhoztatni a nem éppen legkorszerűbb és legszakszerűbb közösségi antennarendszert éppúgy lehet, mint a megengedettnél nagyobb teljesítménnyel dolgozó, a megfelelő szűrőt nem alkalmazó CB-seket. És nyilván vannak rossz, hibás vevők is, ahol a kedves tv-néző készülékében van a hiba. Aztán számos, egyéb ok is lehet, amit viszont kivizsgálni nem a mi feladatunk. Az viszont igen, hogy felhívjuk mindazoknak a figyelmét, akiket illet. A tv-nézőknek elegük van a műszaki indokok számukra többnyire érthetetlen tömegéből, bármiféle bizonyítvány magyarázgatásából is. Valamennyien kifogástalan vételt akarunk élvezni készülékeinken! A csatornák, a közösségi antennarendszerek használatáért fizetünk, ez tehát szerződés, ami kétoldalú. A közösségi antennarendszer tervezőinek, fenntartóinak kötelességük jó vételt biztosítaniuk! Ha pedig úgy áll a dolog, hogy az egész antennarendszer elavult, rossz, akkor azoknak, akiket érint, vállalniuk kell ennek anyagi és erkölcsi konzekvenciáit. Egymásra mutogatás, kibúvók keresése helyett végre cselekedni kell, mert csak így és csakis így lehet végképp kifüstölni a képernyők ördögét!
Vajna György”


Nem mindenki csinált azonban „vérre menő küzdelmet” a kéretlenül bejövő CB-s adásokból, sőt: volt, aki kifejezetten jól szórakozott rajta, mint például Pozsgai Zoltán újságíró is — legalábbis ez derül ki a szombathelyi Vas Népe című napilap 1984. szeptember 16-ai számából:
CB-sek kontra lakosság

»A tévét kergeti a CB?« címmel Treiber Mária cikket írt arról, hogy Szombathelyen, főleg a Köztársaság téren a CB-sek miatt nem lehet rendesen televíziózni. Teljesen igaz, kiegészítem azzal, hogy rádiózni sem lehet rendesen. A helyi URH és CB adóvevők »hangversenye« bosszantó. Azonban számomra olykor rendkívül szórakoztató is, amikor például gyenge a műsor a tévében, a pesti rádióban. Egyik este éjfél előtt bekiabált az egyik CB-s: »Te, Imre, ilyet még nem izéltél! Tudod, milyen fuvarom lesz? Valaki azt rendelte, hogy a tanácsház előtti szökőkútból vigyek egy vödör vizet! Mondtam a Pistának is, ha netán Sopronig kell is lötyögtetnem a kocsimban, ezt a brahi fuvart akkor is megcsinálom.«
Előzőleg meg azt hallom éjfél után a rádióban:
— Te hányas vagy? — A taxis megmondja.
— Nem te vittél hitelben tegnapelőtt Kőszegre egy líbiai gyereket? Mert most itt van a pénzzel, meghozta.
— Nem tudom, ki lehetett, én nem.
— Annyit meg tud mondani ez a fiú, hogy az illető hétközben teherautóval jár, csak hétvégeken taxis.
— Nem tudom.
— Hát én akkor most mit csináljak a pénzzel?
Nem ismerem a további fejleményeket, mert ezt a beszélgetést kilökte egy erősebb: »Nem tud elindulni, vagy mi a rossebb van vele?!«

Aztán, mint már írtam, bejön rendszeresen a fakombinát, a víz- és csatornaművek, a mentők URH-ja. Tudom, hogy Perenyén, a vízműnél mit csinál a Robi, mikor van leértékelt cementkötésű rostlemez a fakombinátnál; ide, vagy oda azért nem megy ki Szombathelyről a mentő, mert más terület kocsija az illetékes. (Vészes esetben persze biztosan kimegy innen is.) Jóval korábban legalább egyórás beszélgetést folytatott két ifjú hölgy. Az egyik mesélte a másiknak úti élményeit URH-n, hogy Nyugat-Németországban járt többedmagával. És egy parkban igen jól szórakoztak ottani fiúkkal. »Képzeld, a Bözsinek volt képe és este a parkban átszólt hozzánk a másik pádhoz, hogy mit csináltok? Mire én visszaszóltam neki: ugyanazt, amit ti, csak mi csendesebben. És húszféle cukorka, meg csokoládé közül választhattunk ingyen.«
Szóval nem feltétlen unalmasak ezek a helyi adók.
Számomra sokszor szórakoztatóbbak, mint a vég nélküli Onedin család. Sőt a sokszor kimondottan bántóan primitív Szabó családnál is. És a vállalati URH-adókban ma már ritkán hangzanak el trágár beszédek. Nemrég Sárvár környékéről valaki beszólt Szombathelyre, jelentette valakiről, hogy az az ember nem teljesítette feladatát és az éterben ezt az illetőt szerelmi viszonyra buzdította a jó édesanyjával. De a központból rádörrent a felettese: »Azért moderáld magad, mert mások, is hallják ám!«
Szóval sokat javult a stílus. Az éter zűrzavara viszont erősödött a Köztársaság téren, meg odább is.”

Megjegyzés: az Onedin család a Magyar Televízióban éveken át futott 91 részes (!) angol televíziós sorozat volt, míg a Szabó Család egy magyar készítésű rádiós hangjáték volt, amely 48 éven át (!!!) volt hallható a Kossuth Rádió műsorán. A keddenként sugárzott epizódokból a közel öt évtized alatt összesen 2500 készült. Amint az a hasonlóan sok részes sorozatoknál lenni szokott, a szerzők egy idő után már nem tudtak az érdeklődést fenntartani képes új eseményeket, érdekes fordulatokat belevinni a cselekménybe — erre vonatkozik az újságíró kritikus megjegyzése.


A folyamatos zavarásoknak, ill. az azokból adódó konfliktusoknak végül a társasházi antennarendszerek átvizsgálása, korszerűsítése, továbbá a régi, elavult műsorvevők lecserélése, de legfőképp a VHF OIRT sávú tv adók (2011-ben történt) leállítása jelentette. Az OIRT 1-es TV csatorna hangvivője (56,25 MHz) ugyanis a CB sáv első felharmonikusának közelében van, így egy szűrő nélküli CB rádió, vagy egy nem megfelelő antennakábelre csatlakoztatott tv készülék esetén könnyen létrejött a zavarás.


A korabeli forrásokat a Hungaricana Digitális Közgyűjteményi Portálon találtam meg. Hatalmas köszönet nekik a szkennelésért, és a digitalizált anyagok elérhetővé tételért!

2023.04.14-07.10.
Lehutóbbi frissítés: 2024.09.09.
Szegecs