Garázs

Ma már teljesen természetesnek vesszük, hogy életünk bármely eseményéről tetszőleges pillanatban videofelvételt készíthetünk a zsebünkben lévő okostelefon, vagy egy digitális fényképezőgép segítségével — ez azonban nem mindig volt így. Sokan emlékszünk még azokra az időkre, amikor a mozgóképrögzítés csak kevesek (elsősorban a hivatásos tévéstábok) kiváltsága volt. A magáncélú videokészítés lehetőségét elsődlegesen a japán elektronikai iparnak köszönhetjük, amely az integrált áramkörök, ill. a gyártástechnológia fejlesztésével egyre olcsóbban kínálta a szórakoztatóelektronikai eszközöket.
A ’80-as évek elején jelentek meg a nyugat-európai boltokban a lakossági célú videokamerák, amelyek kezdetben még külön egységben tartalmazták a kamerát és a rögzítő egységet. A WVP-A1 típusjelű, ismertebb nevén „Panasonic A1” kamera is ebben az időszakban került piacra. Külön megvásárolható eszközök voltak hozzá az NV-100, ill. NV-180 hordozható képmagnók, amelyek akkumulátoros táplálással, VHS kazettára tudták a kamera jelét rögzíteni.

Magyarországon az 1986-ban indult Video magazin első száma is beszámol a kameráról, mivel ez volt az első olyan típus, amelyet — igaz, csak pár száz darabos tételben — már hazánkban is kapni lehetett hivatalos kereskedelmi forgalomban. Ugyanebben a számban egy külön cikk foglalkozik a külföldről történő behozatal feltételeivel, ugyanis akkoriban — még a magas vámteher mellett is jobban megérte kimenni Bécsbe, és ún. „kemény valutáért” (ATS = osztrák schilling — az euró bevezetése előtt Ausztria hivatalos pénzneme volt) megvenni a kamerát. Persze mindez nem az átlagemberekre vonatkozott, hanem azon kevesekre, akik az akkori - a  KSH adatai szerint — 6435 Ft-os bruttó havi átlagkereset mellett ki tudták fizetni a 75.000 Ft-os vámértéket, vagy idehaza a 120.000 Ft-os (!!!!) bolti eladási árat. (Az arányok érzékeltetése végett: ugyanebben az évben egy új Lada gépkocsi 142.000, míg egy Skoda 120-as 128.000 Ft-ba került.)
2018 nyarán egy internetes apróhirdetésben találtam rá a képeken látható kamerára, amely megkímélt állapotban, eredeti dobozában és magyar nyelvű használati utasítással várta új gazdáját.

A Panasonic A1 még nem CCD-s kamera: Newvicon fantázianevű, ún. képbontócső alakítja benne elektromos jellé a szemünkkel látható világ képét. Az ilyen rendszerű (ún. „csöves”) kameráknak egészen sajátos képviláguk van — amelyet én személy szerint nagyon kedvelek. Különösen a nagy fényerejű, mozgó fényforrások által húzott „csóva” teszi könnyen felismerhetővé a csöves kamerákkal készített felvételeket. (Pl. játékfilmben, éjszakai jelenetben haladó autó fényszórója, vagy koncertfilmeknél a színes reflektorok fénye okoz ilyen hatást.)

A gyári adatlap szerint az A1 kamera 280 soros felbontású, ami az amatőr eszközök között akkoriban igen jónak számított.

A kamerán egy 8.5…51 mm között változtatható gyújtótávolságú, f1.2-es fényerejű, fixen beépített objektív található. A variózás („zoomolás”) közvetlenül kézzel, ill. elektronikus rásegítéssel végezhető. Előbbi szabályozógyűrűje az objektív tubusának végén, míg utóbbi billentyűi a markolaton kaptak helyet. Az A1 típusjelű kamera kizárólag manuális fókuszálási lehetőséggel rendelkezik, míg a külsőre hasonló „A2” már elektronikus autofókuszt tartalmaz. Az írisz (fényképezésben: blende) automatikus szabályozású, — de igény esetén (pl. esti, vagy nem szokványos megvilágítású helyszínek) kézzel is módosítható.

A korrekt színvisszaadáshoz elengedhetetlenül fontos a fehéregyensúly helyes beállítása. A napocskával, ill. izzólámpával jelölt kapcsoló a napfény/műfény megvilágítás kiválasztására szolgál. A finomhangolás a „balance” potméterrel is elvégezhető — más kérdés, hogy ennek hatása csak egy külső színes monitoron ellenőrizhető, mivel a kamera keresője fekete-fehér megjelenítésű. A legpontosabb beállítás kézzel végezhető el: a kamerát egy fehér felületre irányítjuk (pl. fehér lap), a képet eléletlenítjük, majd megnyomjuk az oldalt található „white balance” gombot. A mért érték a belső memóriában eltárolódik, így a kalibrálást csak akkor kell újra elvégezni, ha más helyszínen folytatjuk a forgatást, vagy időközben megváltoztak a fényviszonyok.

A kamera egy speciális, sokpólusú csatlakozó segítségével köthető össze a külső rögzítő egységgel. Ezt a csatlakozóaljzatot a fenti képen sárga bekarikázás jelöli. A tápfeszültség mellett a bal+jobb hangcsatorna, a kompozit videojel, valamint a magnó rögzítését indító/leállító vezérlőjel közlekedik rajta keresztül. Szerettem volna egy hosszabb, szabványos dugókban végződő kábelt készíteni a meglévő rövid helyett, azonban a sokpólusú csatlakozó nem szabványos kivitelű, és az általam megkeresett magyarországi hivatalos Panasonic márkaszerviz sem tudott segítségemre lenni, arra hivatkozva, hogy egy három évtizeddel ezelőtt gyártott eszközről van szó. 

A kamerához megkaptam a magyar nyelvű felhasználói útmutatót is. Érdekesség, hogy ezt a leírást nem a gyártó, hanem a magyarországi forgalmazó készítette anno — meglehetősen kezdetleges nyomdatechnikával. A mindössze 400 példányban történő sokszorosítást az „ISZTI nyomda” végezte 1985-ben. További érdekesség, hogy az utólagos kiegészítés miatt nem nyomtatták újra az utolsó oldalt, hanem a beszúrni kívánt mondatot külön beragasztották a borító belső oldalára.☺
Hála az Internet közösségének, a hivatalos gyári szervizleírás is elérhető ide kattintva.