Garázs

Nem mindennapi technikatörténeti lelethez jutottam hozzá! A fenti fotón látható, rikító narancs színű szivacsokkal ellátott fejhallgatót hordozható kazettás magnókhoz tervezték: erre mutat példát a kartoncsomagoláson látható termékfotó is. Érdekesség, hogy utóbbi elektronikai eszköz a magyar közbeszédbe walkman néven vonult be, holott az a SONY cég bejegyzett márkaneve, a népnyelv mégis minden hordozható kazettásmagnót a Walkman márkanevével illet(ett) — függetlenül attól, hogy melyik cég volt az eszköz gyártója. A termékfotón egyébként egy AIWA HS-J07 magnó szerepel, amelynek a márkajelzését ügyesen eltakarták a fülhallgató egyik hangszórójával. Ez egy kifejezetten komoly (és drága) készülék volt: oda-visszajátszós mechanikával, beépített AM-FM rádióval, és felvételkészítési lehetőséggel. A ’80-as években idehaza kevesen engedhettek meg maguknak ilyen tudású készüléket, annál is inkább, mivel a hazai kereskedelem nem is forgalmazott korszerű, nyugati készülékeket. Akik pedig kijutottak Bécsbe, elsősorban a legolcsóbb, „belépő kategóriájú” magnókat tudták megvenni. Akkoriban még nem volt divat mindenre ráírni, hogy „tálalási javaslat”, mégsem gondolta senki, hogy ebben a dobozban a fejhallgató mellett maga a magnó is benne lesz…

A fejhallható gyártójának kilétét örök homály fedi, a doboz alján mindössze egy „Stereo Headphones CF-5289” felirat olvasható. A típusszámra rákeresve csak néhány külföldi adásvételi oldal linkje bukkant fel találatként. A jelek alapján biztosan kijelenthető, hogy valamelyik ismeretlen ázsiai (kínai) gyártó termékéről van szó.

A karikába benyúló kézfej a legendás nyugat-német Quelle áruházlánc emblémája, amelynek évente kiadott, lexikon vastagságú katalógusából ruhát, műszaki cikket, egyéb háztartási eszközöket rendelhettek a német és osztrák állampolgárok. A csomagküldő szolgáltatás mellett több városban hagyományos boltot is üzemeltett a cég, a matrica alapján ez a fülhallgató is egy ilyenben lett beszerezve. A 49,0-s vételár természetesen még nem euróban, hanem osztrák schillingben (ATS) értendő. Ez — ahogyan az az eddigiek alapján is sejthető volt — egy kifejezetten olcsó típus: a márkás SONY, ill. Philips, stb. fülhallgatók a korabeli prospektusok alapján akkoriban 100-150 ATS áron voltak beszerezhetőek.

A csomagolásra nyomtatott fotón látható 6,3->3,5 mm-es jack adapter ugyan hiányzott a fülhallgató mellől, ezt leszámítva azonban gyakorlatilag gyári állapotban élte túl a mögötte lévő közel negyven évet. A kábel minimálisan vesztett a hajlékonyságából, de kiterítve, kiegyenesítve visszanyerte eredeti alakját. Meglepett ugyanakkor, hogy a narancssárga szivacsok, amelyet a viselést hivatottak kényelmesebbé tenni, nem máltak szét az eltelt évtizedek alatt. Rugalmasságuk ugyan minimálisan csökkent, de ez azt hiszem elnézhető ennyi idő után.

Mivel ez a vintage fülhallgató alacsony impedanciás, ezért a mai okostelefonok, tabletek, zsebrádiók, stb. kimenetére gond nélkül ráköthető. A próba során a hangerőt megfelelőnek tartottam, ám a hangminőséget már kevésbé: a mély, ill. mélyközép tartomány teljes mértékben hiányzik, és bizony a magas hangok visszaadásában sem jeleskedik ez a noname füles. Ne gondoljuk azonban, hogy az idő múlásával romlott le a fülhallgató minősége: ez az árkategória újonnan sem tudott többet, nem véletlen jelentek meg a különféle kazettás magnókon, rádiókon a „Mega Bass”, ill. „Extra Bass” nevekkel ellátott, brutális mélyhangkiemelést biztosító áramkörök: ezek segítségével adódott némi remény az olcsó fülhallgató rossz mélyátvitelének némi javítására. Persze csodát nem lehetett csinálni, az igazi megoldás egy jóminőségű fülhallgató beszerzése lett volna — ám ezzel „vissza is értünk a start mezőre”: akik annak idején ezeket a filléres füleseket megvásárolták, úgysem vettek volna kétszeres-háromszoros áron márkás terméket, hiába voltak azok lényegesen jobb hangzásúak…

---