Garázs

A cikk első részében bemutatásra került a ’70-es évek magyar híradástechnikai iparának korszerű készüléke: a MAROS-B. A Budapesti Rádiótechnikai Gyár URH adó-vevőjének mindennapos használata a nagy tömeg, és fizikai méretek miatt meglehetősen kényelmetlen volt. Ezért a típusból készítettek ún. külső kezelős változatot, amelynél a rádiót nem kellett minden megszólaláskor kézbe venni: az mindvégig a saját tokjában maradhatott, az adásgombot és hangszórót is tartalmazó kézibeszélőt pedig a felhasználó számára kényelmes helyen lehetett elhelyezni. Az FM05-80/MH típus a 80 MHz-es URH sávban üzemel, a többi MAROS-sal megegyezően 0,4 W rádiófrekvenciás kimenőteljesítménnyel. Mivel a hangszóró-mikrofon, valamint az adásgomb is átkerült a kézibeszélőre, így a rádió még puritánabbá vált: csupán a főkapcsoló és a négyállású csatornaválasztó maradt meg az előlapon.

A jobb alsó sarokban lévő fotón jól látható, hogy ennél a kivitelnél a BNC csatlakozóra elsőre hasonlító, ám bajonett helyett menetes rögzítésű, ún. TNC antennaaljzat került elhelyezésre. A kézibeszélő egy sokpólusú, szovjet gyártmányú késes csatlakozón keresztül illeszthető a rádióhoz. Ez a csatlakozótípus amellett, hogy hazánkban nem számít szabványosnak, nem védett a fordított csatlakoztatás ellen, és sajnos a kontakthibák melegágyának is tekinthető.

A bemutatott példányt a szolnoki rádióamatőr találkozón vásároltam meg 2001-ben. Egy-két apróbb sérüléstől eltekintve nagyon megkímélt állapotban maradt meg az utókornak.

A hátlapon lévő gyári táblán az alábbi üzemi frekvenciák szerepelnek:

82,510 MHz

82,130 MHz

82,210 MHz

82,470 MHz

Bekapcsolva a készüléket, szokatlan csendet tapasztalhatunk a sávban. Ez azonban ne tévesszen meg senkit!

A jelenleg érvényes jogi szabályozások szerint ez a tartomány kizárólagos jelleggel, katonai célra (!) van kijelölve. Ezúton szeretnék mindenkit lebeszélni arról, hogy ebben a tartományban rádiózzon! A hazánkban jelenleg engedély és díjfizetés nélkül használható frekvenciákat egy külön cikkben ismertetem.

A harmadik fotón jól látszik, hogy az illetéktelen felnyitás utólagos bizonyíthatósága érdekében lezárt csavarfejen még sértetlen a pecsét! Ellentétben sok MAROS-B-vel, ebbe a rádióba még nem túrt bele senki. A belsejébe betekintve ugyanolyan (MEV gyártmányú) — az integrált áramkörök (IC-k) elődjének tekinthető — ún. vastagréteg-moduláramkörökkel találkozhatunk, mint amikkel a cikk első részében már megismerkedhettünk.
Érdekesség, hogy a Yaxley (forgó)kapcsolók japán gyártmányúak, ám tapasztalatom szerint épp ezek a leggyengébb láncszemei az amúgy maga korában korszerűnek mondható rádiónak: több olyan példánnyal találkoztam már, amelyeknél a végállásnál nem akad meg a tengely, hanem teljesen körbe lehet forgatni azt — ezáltal nem győződhetünk meg róla egyértelműen, hogy épp melyik csatornán áll a rádió. A korai modelleknél típushibának számító, az üzemi feszültségnél (9 V) mindössze +1 volttal nagyobb értéknél már tönkremenő tantál kondenzátor helyett ennél a később készült modellnél már 16 voltos példány került beszerelésre.

A rádió belsejét bemutató fotón jól látszik a modulrendszerű felépítés, amely egyrészt megkönnyítette a gyártást, másrészt a későbbi javítási munkákat is gyorsabbá, egyszerűbbé tette.

Bár a MAROS-B eredetileg hordozható üzemre készült — más nem lévén — gyakorta használták telepített készülékként, tetőantennával. A rádió rögzítését és tápellátásátt egyben oldotta meg a fotón látható, falra szerelhető, ún. „stabil táprész”, amely robosztusságát tekintve valószínűleg az atomháborút is túlélné. Vastag lemezből készített házában egy 9 V-os stabilizált tápegység foglal helyet, amelynek működését nem LED, hanem klasszikus izzólámpa indikálja. Sötétben, bekapcsolt állapotban kellemes, vörös színű hangulatfénnyel teríti be a szobát.☺

A főkapcsoló jól érezhetően (és főleg: hallhatóan!) kapcsol: itt nincs ívhúzás, vagy a bizonytalan érintkezésből adódó hibás működés!☺