Garázs

Még általános iskolás voltam, amikor a ’90-es évek első felében a családunk Stuttgartban élő rokona: „Öcsi bácsi” a kezembe nyomta a fotón látható autós hangdobozokat, amelyekhez ő korábban a helyi lomtalanításon (vagy ahogyan maguk között hívták: „a kipakoláson”) jutott hozzá. Több mint harminc év telt el azóta, most pedig ismét a kezembe kerültek egy rendrakás során: úgy gondoltam, itt az ideje újra beüzemelni őket.

A Condor márkanévre, és a hozzá tartozó madárra bizonyára többen emlékeznek azok közül, akik gyakran megfordultak a ’90-es évek elején a hazai városokban hetente tartott ún. „lengyel piacokon”, ahol többek között elektronikai eszközöket is forgalmaztak a nem hivatalos (zug)kereskedők — természetesen számlaadás és garancia nélkül. A Condor nem egy konkrét gyártó volt, hanem ún. gyűjtőmárka, amely név alatt különféle ismeretlen távol-keleti gyártók árucikkeit értékesítették az európai (leginkább osztrák és német) országokban. Ilyen gyűjtőmárka volt többek között az AudioTon, a First, vagy épp az International is. Ezek között tapasztalataim szerint a Condor volt a legjobb minőségű, míg a First és az International kifejezetten hitványnak számított. A gyűjtőmárkáknál gyakori volt, hogy különféle hangzatos szavakkal próbálták kívánatosabbá tenni a termékeiket. Ennél a hangfalnál is látható erre példa: elég, ha az arany színű „top-quality”, vagy a „Super Bass - 80 Watt” feliratokra pillantunk. Az is tipikus volt a ’90-es években, hogy ha valamiről el akarták hitetni, hogy igazán nagyon modern, akkor a névhez egyszerűen hozzácsapták a kétezres számot — utalva az akkor még távolinak tűnő, reményekkel teli ezredfordulóra.

A típusszám alatt olvasható német „3-Wege” felirat azt jelenti, hogy ez egy ún. háromutas hangfal, amelynek szerintem ekkora méretnél nem sok haszna van, de tény, hogy sokkal komolyabbnak tűnik tőle, mintha csak kettő, vagy egy hangszóró lenne benne.

„Az interneten minden fenn van!” — hallhatjuk szinte naponta ezt a közhelyszerű mondatot, aztán amikor valami nagyon kéne, pont arról nincs semmi infó a weben. Ilyen ez a BR 8 jelű hangfalpár is, amelyről még csak egy fotót sem találtam a cikk megírása előtti adatgyűjtéskor.

---

Évek óta már a legolcsóbb autók is úgy jönnek ki a kereskedésekből, hogy valamilyen alapszintű, vagy annál komolyabb audiorendszer a tartozékuk, ám évtizedeken keresztül az autórádió és az azt megszólaltató hangsugárzók külön megvásárolandó (nem is olcsó) extráknak számítottak.

A hátsó kalaptartóra helyezhető ún. autobox-okat azok a gépjármű-tulajdonosok kedvelték, akik nem szerettek volna a többmilliós vadiúj autójuk belső burkolatába két, egyenként 15…20 centi átmérőjű lyukat vágatni azért, hogy oda besüllyeszthetőek legyenek a rádió hangszórói. Az autóboxot ezzel szemben elég volt csak bekábelezni: nem volt szükség semmiféle roncsolásra, ám a biztonság kedvéért azért mégis érdemes volt egy-egy csavarral rögzíteni őket azért, hogy egy hirtelen fékezésnél ne repüljenek a hátsó ülésen ülő utasok nyakába.

A biztonságos rögzítést segítő csavar helye a hangszóró dobozának alsó részén. Az elektromos bekötés az olcsóság miatt gyorscsatlakozó nélküli, fixkábeles megoldású.

---

Bár ezek a hangfalak látszólag bass-reflex rendszerűek — még a lyuk is ki van vágva ehhez az előlapon, ám az már általános iskolás koromban is feltűnt, hogy ez ún. „kamu bass-reflex”, hiszen láthatóan nem méretezett, hanem csak hasraütésszerűen kivágott nyílásról van szó, így aztán gyorsan zárt dobozzá alakítottam, akkor kapta meg a fotón látható hangcsillapítást, amely egyébként közönséges háztartási vatta volt. Egyből jobb lett a mély-átvitel.

A vatta jól viselte az eltelt 30 évet: a 2026 tavaszi „újra-felnyitáskor” teljesen jó állapotban volt, ám azt megállapítottam, hogy gyerekként annak idején kissé „túltömtem” a dobozt, ezért most a benne lévő mennyiségnek kb. a negyedét kivettem — a fotón már a jelenlegi állapot látható.

Komoly hangváltót hiába is keresnénk egy ilyen árkategóriájú audio eszköznél: a mélyközép-sugárzó közvetlenül kapja a jelet, míg a két papírmembrános magassugárzó elé egy-egy polaritás nélküli elektrolitkondenzátor van bekötve. Érdekesség, hogy mindkét magassugárzó teljesen ugyanolyan típus, a különbség csak abban van, hogy az egyik elé egy 2,2 uF-os, míg a másik elé egy 4,7 uF-os kondenzátor van kötve. A sárga nyilak azt mutatják, hogy a kondenzátorok rögzítésével nem sokat bajlódtak: fejjel lefelé fordítva egyszerűen belenyomták őket az előzőleg oda kinyomott meleg-ragasztóba, majd a lábaikat elhajlítva az összeköttetéseket is kialakították. Nem szép, de végülis működik, és úgyse látja senki — kivéve: mostantól már a garazs.de olvasói.☺

A dobozba szerelt valamennyi hangszóró 4 ohmos impedanciával rendelkezik, ám semmiféle márkajelzés, vagy terhelhetőségi adat nem szerepel rajtuk. A papírmembrános magasak 50 mm átmérőjűek, míg a hatalmas mágnessel rendelkező, és emiatt jókora tömegű mélyközép-sugárzó 80 mm-es. Ne menjünk el szó nélkül azon tény mellett, hogy az ismeretlen távol-keleti gyártó képes volt olyan habperemes hangszórót gyártani, amely negyven év alatt sem porladt el, szemben pl. a hazai Videoton AB1010-es autoboxával, amelynek műanyag háza a tűző napon összeolvadt (!), a benne lévő hangszóró pereme pedig pár év elteltével egyszerűen szétporladt. (Utóbbi jelenség egyébként a hazai viszonyok közt egyáltalán nem olcsó Videoton Hi-Fi hangfalak mélysugárzóit is gyorsan utolérte.)

A sok szöveg után végre a lényeg: szól-e egyáltalán, és ha igen, akkor milyen minőségben ez a hangfalpár, amely az utóbbi két évtizedet egy fűtetlen-hűtetlen garázs szekrényében töltötte.

A próbához előszedtem egy SONY autórádiót, amely már napjaink szülöttje: se kazetta, se CD nincs benne, cserébe a DSP-s rádiója nagyságrendekkel jobb érzékenységű, mint a régi, hagyományos vevővel rendelkező elődjei. Tápegység helyett egy sima 12 voltos zselés ólom akku, antennaként pedig egy szál drót szolgált.

Kissé szedett-vedett összeállítás látható a fotón, de a célnak megfelelt. Számomra meglepetés volt, hogy a megkopott emlékeimhez képest jobb hangminőségben szólalt meg a zene ezeken a hangfalakon. Eredetileg tervben volt, hogy a magassugárzók elé kötött kondenzátorokat kicserélem új példányokra, de mivel kiderült, hogy megfelelően ellátják feladatukat, így végül úgy döntöttem, hogy helyükön maradnak. A rádiót gyártó SONY ennél a típusnál alapból aktiválja a mélyhangkiemelést biztosító EXTRA BASS szolgáltatást — akkor is, ha a felhasználó nem nyomja meg az erre szolgáló gombot. A basszus-kiemelést kikapcsolva már nem tetszett annyira a hangzás: kevésnek találtam a mélyeket, így aztán bármennyire is ellene vagyok a különböző hangszínszabályzóknak, visszakapcsoltam a EXTRA BASS-t — igaz csak egyes fokozatban: egyből visszatért a kellemes hangzás, amely nyilván nem veszi fel a versenyt a drága Hi-Fi hangfalakkal, de ezt eleve nem is vártam el tőle. Rádiózáshoz, háttérzenének viszont kifogástalan: órákon keresztül hallgatva sem válik idegesítővé a hallgatása.

---

Másnap — a teszt folytatásaként — kipróbáltam a hangdobozokat az eredeti céljuknak megfelelő helyen, vagyis: autóban, a hátsó kalaptartóra helyezve:

A kalaptartóban kialakított két merevítőborda miatt nem sikerült vízszintesen fektetni őket, de mivel ez úgyis csak egy ideiglenes próbának indult, emiatt nem idegeskedtem egy percig sem. A hátsó ajtó lecsukása után beültem a kocsiba, és összeraktam ugyanazt a rendszert, amelyet a lakásban történő teszt során is használtam.

Na, ezért haltak ki a dinoszauruszok az autoboxok: a hátsó ülések háttámlái még teljesen visszatolt állapotban is kitakarják a hangsugárzók hasznos felületének nagy részét — így azok hiába vannak döntötten beszerelve a dobozba, a fejtámlák szövetei, ill. belső szivacsozásuk elnyelik a hangenergia nagy részét, különösen a mély és közép tartományokban.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy a régi autókban hátul nem volt fejtámla (sok típusnál elől sem), így ez a probléma akkoriban nem jelentkezett. Fontos megemlíteni, hogy az ülésbe épített fejtámla nem csupán kényelmi eszköz: egy esetleges autóbaleset esetén csökkenti a csigolyatörés valószínűségét, amely korábban sok embertársunk azonnali halálát, vagy örök életre tolószékbe kényszerülését / ágyhoz kötöttségét okozta.

Végül — kíváncsiságból — a teszt idejére kivettem a hátsó fejtámlákat: ha hátul ülve hallgattam zenét, egész jónak tűnt a hangzás, de érezhetően elmaradt az előző nap a lakásban tapasztaltaktól, ha pedig átültem előre, akkor kifejezetten zavart, hogy hátulról, „messziről” jön a hang. Utóbbihoz persze minden bizonnyal az is hozzájárul, hogy az elmúlt években csak olyan járművekben ültem, amelyekben elől, az ajtóban, vagy a műszerfal felső részébe voltak beszerelve a hangszórók.