ű

Volt egyszer egy Fradi Taxi...

Zöld-fehér Daciák a főváros útjain a ’80-as évek végén — rádiós vonatkozással

Amikor az 1990-es taxisblokádot CB-s vonatkozásból szemlélő visszatekintést készítettem, számos újságcikket és korabeli televíziós anyagot néztem át. Az egyik MTV-s híradó felvételen
a riporter Práger György a sztrájkban résztvevő taxisofőröket faggatta. Ebben a riportban tűnik fel egy zöld-fehér színű Dacia, amelynek szabadjelzőjén FTC felirat szerepelt.
llyen taxiscég is volt?”— merült fel bennem azonnal a kérdés.
FTC Fradi taxi
Egy Fradi taxis Dacia az 1990-es taxisblokádban — a Magyar Televízió Híradójának felvétele. ©  MTVA Archívum

A Hungaricana keresőjét segítségül hívva sikerült némi információt fellelni az egykori Fradi taxiról, amely nem sokkal a rendszerváltoztatás előtt alakult, ám túlélve a taxisblokádot rövid időn belül meg is szűnt. Az alábbi források a Fradi Műsorlap névre hallgató, a szurkolók számára a csapattal kapcsolatos aktuális információkat rendszeresen közreadó folyóiratban jelentek meg.

A Fradi taxi első említése egyelőre még tervként, konkrét dátumok nélkül az 1986 decemberi számban olvasható, a riporter: Horváth K. József.
„Az Albert Flórián Focisuli nyári sikere óta mind többet hallani a Boy Szállítási- és Szolgáltatási Leányvállalat, illetve a Ferencvárosi Torna Club kapcsolatáról. A focisuliról már részletesen beszámoltak az újságok, ám a Boy vállalatról keveset tudunk. Annál is inkább érdemes a céggel megismerkedni, mert több szál fűzi össze a patinás egyesülettel.
— Leányvállalatunk öt éve alakult, 1982 októberében vált ki a Belkereskedelmi Szállítási Vállalatból — kezdi a bemutatást Kuhár Endre igazgató. — Ez volt az első leányvállalat a kereskedelemben és a közlekedésben. Az alaptevékenységünk a házhoz szállítás. Üzletekből, áruházakból szerezzük be az árut, és a megrendelő lakására visszük. Ehhez kapcsolódik még a virág, az ajándékok kézbesítése, színház-, mozijegyek beszerzése, címzetthez juttatása.
[…]
Többször lehetett olvasni a sajtóban a Fradi taxikról. Mi a gazdasági lényege e leendő vállalkozásnak?
Az egyesület venné meg a gépkocsikat, amelyek az FTC tulajdonát képeznék. Mi az üzemeltetésre és az elszámoltatásra vállalkoznánk. Az így létrejövő húsz munkahelyre, vagyis húsz autóra — szerződéses üzemeltetésben — pályázat útján várnánk jelentkezőket. Volt Fradisták természetesen előnyt élveznének. Sajnos, egyelőre nincs meg a kocsipark, ezért nem tud elindulni a Fradi taxi.”


A beharangozótól számítva több mint másfél év (!) telt el, mire újra szóba került a Fradi taxi kérdése. Az alábbi riport 1988 májusában látott napvilágot:
Mikor gördül ki a Fradi-taxi?
„Kuhár Endre a Center Szállítmányozó Leányvállalat igazgatója az utóbbi napokban különösen gondterhelt. Hiszen finiséhez érkezett a Fradi-taxi szervezése, de azért még akad néhány szervezési és formai gond, probléma addig, amíg Budapesten feltűnhetnek végre a hófehér Dáciák zöld-fehér csíkjaikkal.
— Hogy jött létre ez a vállalkozás?
— Már tavaly szóba került, hogy létre kellene hozni egy ilyen jellegű gazdasági közösséget. Végül is csak most került tető, alá, és úgy tűnik, hogy érdekes új színfoltja lesz fővárosunknak.
— Kik alkotják azt a gazdasági közösséget, amelyik létrehozta a Fradi-taxit?
— Természetesen a Ferencvárosi Torna Club, továbbá a Belkereskedelmi Szállítási Vállalat, Bizományi Áruház Vállalat, a Szivárvány Áruház, Budapesti Likőripari Vállalat és mi, vagyis a Center Szállítmányozó Leányvállalat.
— Mennyi pénz jött össze e cégektől?
Ötmillió forint, és ebből vásároltuk meg a harminc darab hófehér Dáciát.
— És az utcán vajon megismerik ezt az emberek?
— Igen. Hiszen zöld-fehér csíkok lesznek a gépkocsikon. És a Fradi-emblémája is elég figyelemfelkeltő lesz.
— Annak idején elterjedt a hír, hogy ezeket a taxikat majd FTC-sportolók üzemeltetik. Most végül is ülnek-e a volánnál ismert ferencvárosi sportemberek?
— Egyelőre még nem, bár az igazsághoz még hozzátartozik, hogy nekik feltétlenül elsőbbségük lett volna, de egyetlen egy sem jelentkezett, hogy vállalná gépkocsivezetőként velünk a szerződést.
— Gondolom ez anyagilag is elég jövedelmező, jól fizető foglalkozás. Éppen ezért meglepő ez a közömbösség.
— Egész biztos, hogy akik szerződést kötnek velünk, és kiadjuk nekik üzemeltetésre a gépkocsit, a Fradi taxit, nem járnak majd rosszul.
— És mégis kik vehetik ezt igénybe, vagyis: kik ülhetnek majd a volánhoz?
— Olyan személyek, akik személyfuvarozásra alkalmas iparigazolvánnyal rendelkeznek.
— És milyen lesz a zöld-fehér taxik díjszabása?
— Ugyanaz, ami a Volán taxiké. Az alapszerződésben azonban azt kikötjük, hogy a gazdasági közösség és a magánfuvarozó kisiparos külön szerződést köt, és ennek értelmében nem léphetik át a megszabott díjtételt, és viselkedésükkel, magatartásukkal nem sérthetik az FTC, valamint a gazdasági közösség érdekeit.
— Gondoltak-e már az esetleges továbbfejlesztésre?
— Igen, amennyiben sikeresnek bizonyul valamennyi vállalkozó számára a tőkebefektetés, úgy gyarapítani akarjuk a kocsiiparunkat, és száz taxi után esetleg önálló CB-hálózatot hoznánk létre.
— Végül, mikor gördül ki első fuvarjára a Fradi-taxi?
— Terveink szerint: május 1-jén lenne a premier.”

Az új járművekre újsághirdetésben (is) kerestek sofőröket:

Fradi taxi sofőröket keresnek
„Szerződéses üzemeltetésre MEGHIRDETJÜK új DÁCIA típusú személytaxiként üzemelő személygépkocsijainkat (1988. május 1-től) A gépkocsik »FRADI — TAXI« jelzéssel üzemelnek.”


1988 július: végre elindult a Fradi taxi:
Elindult a Fradi taxi
„[…] Nos, az elmúlt nyár óta sok víz lefolyt a Dunán, s Kuhár Endrének, a Center Szállítmányozó Leányvállalat igazgatójának nem kevés álmatlan éjszakájába került, míg tényleg kigördülhettek Budapest utcáira a zöld-fehér klub színeit viselő Dáciák. Annál is inkább, mert a korabeli újsághír még arról tudósított, a Boy Leányvállalat égisze alatt futnak majd a kocsik. Ám azóta jelentős változás állt be a Belkereskedelmi Szállítási Vállalat, mint céggazda életében, megalakult másik leányvállalata, a Center, amelynek élére a kipróbált üzletember, Kuhár Endre került. A kisvállalat perspektívájának megalapozása számos új ötletet igényelt, s néhány régi megvalósítás is az új cégre várt.
A Fradi taxi ötletét Hargitai Károllyal, az FTC ügyvezető elnökével közösen gondolták ki. Az induláshoz szükséges tőkét az FTC, a Belkereskedelmi Szállítási Vállalat, a Center, a Budapesti Likőripari Vállalat és a Szivárvány Áruház Vállalat adta össze, s utólag csatlakozott a társasághoz a Bizományi Áruház Vállalat is. A társasági szerződés aláírói bevitt vagyonuk szerint részesednek a majdani nyereségből. Az induló tőke összege ötmillió forint.
A lapokban megjelent hirdetések nyomán nagy érdeklődés mutatkozott meg a Fradi taxik iránt. Természetesen nem feltétel, hogy a gépkocsivezetők megszállott Ferencváros szurkolók legyenek, de ha azok, az csak emeli nyilván a szolgáltatás minőségét. Egyébként bárki jelentkezhetett gépkocsivezetőnek, amennyiben rendelkezett a személyszállító kisiparosoknak szükséges feltételekkel, és vállalta a társaság előírta követelmények teljesítését. Azaz a 40 ezer forintos biztonsági betét elhelyezését és a havi 12 ezer forintos összeg rendszeres befizetését a társaság számlájára.
Az ezen felül megkeresett pénz a taxis szabad rendelkezésére áll.
Nem kis vonzerőt jelentett a gépkocsihoz való hozzájutás kedvezményes lehetősége. A Dáciák megvételére ugyanis az érintett kocsi vezetőjének elővételi joga van, három év elteltével tehát megszerezheti a tulajdonjogot. Kitűnő ösztönző mindez a kocsik kíméletes használatára, elvégre saját kárát tetézi a durván vezető autós. A Center Leányvállalat egyébként — további könnyítésként — segítséget ad a Dáciák műszaki revíziójában, a vizsgáztatásban.
Mi az üzlet a Fradi taxiból a névadó klubnak? Nos, az általuk beadott 500 ezer forint után a bevételből mintegy 10 százalékkal részesednek, a jelenlegi kalkuláció szerint havi 36 ezer forinttal.
Ha beválik az üzlet, több kocsival fuvaroznak, emelkedik a bevételük is. S nem szabad elfelejtkezni a kocsik nyújtotta folyamatos reklámról sem, mire még egy 89 éves múlttal rendelkező patinás klub is rászorul manapság...
Végül örökítsük meg azoknak a nevét, akik elsőként indultak zöld-fehér csíkos kocsijukkal Budapest utcáin: Bese Vilmos, Boda Gyula, Egresi István, Gellén Attila, Kávai László, Kender Gusztáv, Maruszki Károly, Pál Sándor, Tihanyi Tamás, Varga Gyula, Boros Ottó, Oláh Antal, Nádasi István.”


A Fradi taxi reklámja, benne a diszpécserközpont telefonszámával: 669-666.
A Fradi taxi hirdetése
(1989 szeptemberéig a budapesti telefonszámok hatjegyűek voltak.)


1988. augusztus 20-án riport jelent meg az első „Fradi taxisok” egyikével:

FRADI TAXI! HAJRÁ FRADI!
Bese Vilmos stílszerűen Fradi taxival érkezett a villáminterjúra. Egyike az alapító tagoknak, így kíváncsiak voltunk a véleményére.
— A Fradi taxi indulásáról mikor értesült?
— Egy szombat délutáni tévé-híradóból. Nem sokat gondolkodtam, kiléptem a „kockás” taxitól és másnap beléptem a Center Vállalathoz. Az alapító tőkét letettem és május 3-án az FTC születésnapján! — már az új kocsival kezdtem.
— Emlékszik az első utasára?
— Egy harminc év körüli fiatalembert vettem fel a Móricz Zsigmond körtérnél, aki kezében virágcsokrot szorongatott… Aztán egyik fuvar jött a másik után.
— Megérte, hogy „kocsitulajdonos" lett?
— Nézze én 15 évig taxiztam, így van összehasonlítási alapom. Már most mondhatom, hogy megérte! Gondolja csak el, hogy egyedül járhatok egy autóval — tehát nincs váltótársam — és így mindig a csúcsidőben fuvarozhatok! Természetesen az autóra nagyon vigyázok, hiszen ez saját érdekem is, hiszen három és fél év után elővásárlási jogom van az általam használt Dáciára. Aztán az is nagyon jó dolog, hogy Kuhár Endre a Center Vállalat igazgatója rendkívül rugalmasan kezeli a Fradi taxi ügyeket. Kértünk CB központot — napok alatt elintézte. Kértünk kis Fradi taxis szórókártyát, azt is megkaptuk. A pontos elszámolás, egymás segítése, érdekek egyeztetése — nos ez itt íratlan szabály.
— Több a szabadideje, mint régen?
— Nem így mondanám. A napi időbeosztásom kedvezőbb és az önállóságot is élvezhetem. Nem gond, ha az embernek váratlanul családi programja akad, nincs kötöttség. A nyaralásunk is rendhagyó volt az idén. A családdal lefurikáztunk Siófokra és a nyaralás mellett én majd mindennap Fradi taxiztam 2-3 órát. Jól jött a balatoni kiadásokhoz...
— Vidéken „megszólták” már a taxija miatt?
— Sehol, pedig a fél országot bejártam a zöld-fehér csíkos kocsival. Sőt, amikor a Fradi győzött Siófokon, hazafelé menet több helyen is megtapsoltak…
— Olyan esete volt már, hogy valaki azért, mert a taxi zöld-fehér, nem ült be a kocsiba?
— Igen, egyszer egy újpesti leállította a kocsit, majd amikor meglátta a Fradi feliratot nem szállt be… Néhány más egyesületbeli is szóvá tette, hogy ugyan ő Honvéd, Vasas, MTK szurkoló, dehát ez a Fradi taxi nem zavarja, sőt örülne, ha nekik is lenne ilyen vállakózásuk.
— Kocsirongálás vereség idején?
— Eddig még nem volt — sem Fradi verés, sem rongálás.
— Sok Fradi szurkolót hozott már az Üllői úti stadionba?
— Meccsek idején többen, már csak kabalából is szeretnének velünk utazni. Biztos eljön majd az az idő is, amikor már nem csak úgy szólítanak le bennünket, hogy „Hé! Taxi! ", hanem valahogy így: „Fradi taxi! Hajrá Fradi!"
Nagy Béla”


A fenti idézetben szereplő „CB hálózat” említésekor valójában minden bizonnyal URH rendszerre gondolnak, hiszen a két évvel későbbi taxisblokádos tv riportban látszik a gépkocsivezető lába mellett a magyar BRG URH rádióhoz tartozó GK302-es kezelő panel:

BRG GK302-es kezelő egy Fradi taxiban
Egy Fradi taxis Dacia az 1990-es taxisblokádban — a Magyar Televízió Híradójának felvétele. © MTVA Archívum

A sárga nyíllal jelölt nagy doboz nem maga az URH rádió, csupán annak vezérlője: a rádiófrekvenciás egységek ugyanis egy ennél még nagyobb méretű, az ülés alá, vagy a csomagtartóba elhelyezett FM 301-es adóvevő dobozában voltak. A két egységet egy sokeres — emiatt aztán kifejezetten vastag — kábel kötötte össze.
Egy érdekes infó a típushoz: noha az FM301 akkoriban technikailag már legalább tíz évvel volt elmaradva a nyugati, ill. japán ipari URH készülékekhez képest, a BRG továbbra is gyártásban tartotta, ráadásul az egykori NDK segélyszolgálatai részére (mentők, tűzoltók) még egy jelentős szállítmányt is sikerült belőle eladniuk nem sokkal a szocialista ország széthullása előtt.
Ezek a készülékek — bár ki lettek szállítva az egyes területi egységekhez — végül mégsem kerültek beépítésre, mert közben megtörtént az NDK-NSZK újraegyesítése, amelynek része volt a különféle szolgálatok híradó hálózatainak egységesítése is (forrás: drk-ddr.de).


1989 augusztus — újabb Daciák:
FTC taxi
„A Fradi szolgáltató Kft. — közismert nevén Fradi taxi — új kocsikat vásárolt Az FTC, a Center Vállalat, a Bizományi Áruház Vállalat, a Szivárvány Áruház Vállalat, a Budapesti likőripari Vállalat,
a Belkereskedelmi Szállító Vállalat tőkéjével 12 új Dacia kocsit vásárolt, így most már közel ötven zöld-fehér csíkos Fradi taxi »színezi« Budapest utcáit.”


A Fradi taxi ugyan nehezen indult, de aztán hamar el is tűnt a fővárosi személyszállítási piacról. Az 1991-ben indult Taxisok Világa magazin számaiban már nem is található róluk említés. Az E-cégjegyzék adatbázisában Fradi taxi nevű vállalkozás nem szerepel. Az alapító Center Szállítmányozó Leányvállalat ugyanezen forrás alapján pedig 1992 júniusának végén megszűnt. Arról viszont nem sikerült semmiféle információt fellelnem, hogy mi lett az állami pénzből megvásárolt Dacia-flottával.


A korabeli újságrészletek a Fradi Műsorlapból származnak, amelyeket a Hungaricana Digitális Közgyűjteményi Portálon találtam meg. Hatalmas köszönet nekik a szkennelésért, és a digitalizált anyagok elérhetővé tételért!

2023.08.01-02.
Legutóbbi frissítés: 2024.07.17.
Szegecs