Magyarországi taxisblokád - 1990

CB-rádióik segítségével bénították meg az országot az áremelések ellen tiltakozó taxisok…

A hazai CB-zés közel negyvenéves történelméből nem lehet kihagyni az ún. taxisblokád megemlítését. 1990 októberében, a mindössze pár hónapja regnáló, demokratikusan megválasztott Antall−kormány átgondolatlan módon, ügyetlen hivatalos kommunikációval 65%-os (!) benzináremelést jelent be — ezzel egy olyan válsághelyzetet előidézve, amelyet aztán képtelenek normálisan kezelni. A taxisok néhány óra alatt tiltakozásba kezdenek: járműveikkel a legfőbb közlekedési útvonalakat eltorlaszolva megbénítják először a főváros, később a vidék életét is.
Taxisblokád
A budapesti Hősök terén kezdett tiltakozás rövid időn belül országossá vált.

A folyamatos tárgyalásokkal kísért, négy napig tartó blokád végén közös megegyezés született, továbbá a blokád résztvevői közkegyelmet kaptak a köztársasági elnöktől, mivel előre be nem jelentett megmozdulásuk, valamint az ezzel megvalósított „közérdekű üzem megzavarása” a hatályos törvények alapján bűncselekménynek számított.
Taxisblokád
Bal oldali fotó: a pánikfelvásárlások következtében nem volt elég üzemanyag a benzinkutakon. Ma már csak emlék a kútoszlopokon látható 92-es, ill. 86-os oktánszámú benzin, ahogyan a keverék is, amely a kétütemű járművek motorjához kellett. Jobb oldali fotó: Miskolc blokád alatt

Miért szerepel ez az esemény egy CB-s oldalon? Mobiltelefon nem lévén a taxisok saját CB-rádióikat használták a blokád létrehozásához, fenntartásához, irányításához. Akciójuk az információk rádión történő gyors áramlása miatt lehetett sikeres. Mai kifejezéssel élve egy kommunikációs hálót hoztak létre a CB-ikkel.
Taxisblokád
A blokád létrehozásához, ill. fenntartásához a mobil adóvevők mellett kézi készülékeket is használtak.
Taxisblokád
A bal oldali képen látható Dacia-ban már BRG URH rádió van, a jobb oldali fotón pedig taxisok követik figyelemmel a televízió híradásait Szolnokon.
Taxisblokád
A blokád irányításában több helyen a diszpécserek is részt vettek. Itt pl. egy tehertaxi központ munkatársa nyilatkozik a híradó stábjának.
President Grant CB-rádió, és egy Zetagi asztali mikrofon is látható a képen.

Sokan vannak, akik úgy vélik, hogy a taxisok — a blokád utáni években — CB-ről URH-ra „terelése” is a taxisblokád következménye: a kormány nem akarta annak a lehetőségét meghagyni, hogy hasonló válsághelyzet még egyszer előfordulhasson. A CB-s rendszernél ugyanis 1-1 készülék „kiesése” még nem jelenti a hírlánc szétesését, ezzel szemben az átjátszóval üzemeltetett URH rendszereknél elég a központi berendezést kikapcsolni ahhoz, hogy a lánc „szétessen”.
Ez a vélekedés viszonylag széles körben elterjedt, ugyanakkor meggyőződésem, hogy nincs ok-okozati összefüggés a két esemény között. Elég, ha arra gondolunk, hogy a taxisblokád után még 11 éven át lehetett a régi (= nem CEPT szabványú) CB készülékeket használni. Vidéken sok helyen spórolásból/megszokásból az utolsó (2001 végi) határidőig kitartottak a CB mellett. A mobiltelefonok ’90-es évek közepétől kezdődő elterjedésével pedig eleve értelmét veszítette egy hasonló megmozdulás CB-s megszervezése.


A képernyőképek a korabeli tv Híradó felvételeiből származnak. Ezek digitalizálásáért, és megosztásáért az alábbi Youtube csatornák tulajdonosait illeti köszönet: [VHS leletek], MTVA Archívum, Hallotaxi, Panatta70.

2019.04.13.-2022.01.29.
Szegecs