LoRa APRS tapasztalatok Bhv vasúti kocsiból

(az „Uzsonnás doboz®”-zal Budapesttől Szolnokig)


Bevezetés
A LoRa APRS jeladók egyik nagy előnye, hogy kis helyen elférnek, így kirándulások, utazások során is kompromisszumok nélkül magunkkal vihetjük őket. Korábban gyalogtúrákon, ill. autóbuszos utazások során is végeztem teszteket — utóbbi különösen pozitív eredményt hozott: a fém karosszéria jelentős árnyékolóhatása ellenére is nagy távolságokat sikerült áthidalni az „Uzsonnás doboz®”-zal☺. Egyértelmű volt számomra, hogy vasúti kocsiból is kell próbálni a LoRa jeladót. A modern motorvonatok ablakai hővédő bevonattal vannak ellátva, amelyek sajnos a nagyfrekvenciás jeleket is jelentősen csillapítják, vagy teljesen blokkolják. A Stadler Flirt-ös, ill. ÖBB Railjet-es tesztjeim ebből adódóan korábban kudarcba fulladtak, így azokról cikk sem készült. 2024 októberének közepén viszont egy (az előbbieknél jóval korszerűtlenebb) elővárosi Bhv személykocsival végeztem tesztet — bízva abban, hogy több sikerrel járok.
Piros csíkos elővárosi Bhv kocsi
A piros csíkos Bhv kocsik az ezredforduló idején nyerték el mai formájukat a dunakeszi, ill. szolnoki járműjavítókban végzett felújítások során. Ennek keretében megújult az utastér, normális fűtést építettek be, ugyanakkor meghagyták a korszerűtlen tekercsrugós forgóvázat és a nyíltrendszerű WC-t is. Az első szériás felújított kocsikban ráadásul minden második ablak teliüveges: nyáron tövig lehúzott ablakok mellett is megszorul a levegő, rendkívül kellemetlen utazási élményt okozva. Kezdetben az egységes színtervet sem sikerült megvalósítani: a hatvani vonalon járó szerelvények szürke alapszínt és kék, ill. sárga csíkokat kaptak, míg a szolnoki vonalon közlekedők kék alapszínt és piros csíkot. 2009-től a külsőt egységesítették: a kék-piros színterv maradt meg. Ezeket a személykocsikat elővárosi forgalomba, rövid távolságokra találták ki, ettől függetlenül a MÁV lazán beteszi őket országos gyorsvonatokba: esetemben a 2024. október 13-án Budapest Nyugati - Nyíregyháza között közlekedő IR6106 Cívis InterRégió☺ vonatot állították ki ilyen kocsikból — de előfordult már olyan is, amikor Intercity-k hiányzó kocsijait „pótolták” piros csíkos Bhv-kkal (!).


Az Uzsonnás doboz® elrejtése
Uzsonnás doboz ajándékcsomagolásba rejtve
A kíváncsi tekintetek, ill. a bármiféle antenna látványától azonnal rákveszélyt vizionáló, üldözési mániás utastársak közjátékainak elkerülése érdekében a LoRa APRS „Uzsonnás doboz®”-t egy korábban ajándékba kapott, műtermi fotóval dekorált italtasakba rejtettem. A koax kábelből házilag készített antenna vége ugyan pár centivel kilógott a papírból, de nem vettem észre, hogy ez bárkinek feltűnt volna az út során☺. A LoRa panel vezérlését ezúttal is az aprs.fi for iOS programmal végeztem, 60 másodpercenkénti automatikus táviratküldéssel. APRS ikonnak a „mozdony”-t választottam, amely az aprs.fi-n modern elektromos motorvonatként, míg az aprsdirect.de-n gőzmozdonyként jelenik meg:
eltérő mozdony ikonok


Feljutás az APRS rendszerbe Budapesten belül
Budapesti feljutás
Forrás: aprs.fi
A szerelvény a Nyugati pályaudvar kilencedik vágányán (=szabadban) állt: a felszállás és az ülőhely elfoglalása után egyből be is üzemeltem a jeladót. Meglepetésemre sem a pályaudvaron, sem az indulás után nem sikerült feljutnom egyetlen LoRa kapuállomásra sem, egészen a kőbányai Albertirsai út - Kerepesi út kereszteződéséig. Ott a közelben lévő HA5CMM-10 állomás fogadta, majd továbbította a táviratomat az APRS hálózatba. Az öröm nem tartott sokáig, ugyanis alig négy darab összeköttetés után, a Salgótarjáni utcát elhagyva megszakadt a kapcsolat ezzel az iGate-tel.
Továbbhaladva Zugló, Kőbánya-Kispest, Ferihegy felé nem volt egyetlen sikeres feljutás sem a rendszerbe — még Vecsésnél sem, pedig ott a térkép alapján közel volt a HA5CD-6 jelű iGate.


Ismételt feljutás a rendszerbe Cegléd és Szolnok között
A 69. kilométernél, Cegléd előtt  — a kékestetői HA9OZD-17 internetes kapuállomásnak köszönhetően — jelent meg újra a pozícióm a térképen. Cegléd és Abony között ha nem is az összes általam küldött távirat, de legalábbis a nagy részük célba ért, ugyanakkor Abonyhoz közeledve a fás-susnyás, ill. a házakkal beépített részek jelentős csillapítása már lehetetlenné tette a feljutást. Abonyt elhagyva egészen Szolnok széléig problémamentes volt a kékestetői kapu elérése, ám a város legszélső utcáit elérve ismét „elvesztek az éterben a csomagok”.
Feljutás a rendszerbe Cegléd és Szolnok között
Forrás: aprs.fi


A legnagyobb áthidalt távolságok és a teszt tapasztalatainak összefoglalása

Áthidalt távolságok
Forrás: aprs.fi
A fenti táblázatban szereplő 78,2 km-es legnagyobb légvonalbeli távolság önmagában ugyan szép teljesítménynek számít, de ez leginkább a Mátrában található kapuállomás kiváló pozíciójának köszönhető. A 100 km-es úton rengeteg holtzóna volt, ahonnan egyetlen LoRa APRS iGate-et sem lehetett elérni. A másfél óra alatt küldött száz-százhúsz táviratból mindössze 4+27, vagyis alig 31 darab ért célba. Ez az arány messze elmarad a Budapest-Szolnok útvonalon, közúton, mobilantennával végzett korábbi tesztem eredményeitől, ahogyan a szintén korábbi, Budapest-Bécs buszos út eredményeitől is.


2024.10.16.
Szegecs