Garázs

A hazai magántaxizás és a CB-rádiók használatának engedélyezése szinte ugyanakkor: a ’80-as évek hajnalán történt. Az önálló vállalkozásba kezdő taxisok hamar felismerték, hogy lényegesen több bevételre tehetnek szert, ha munkájukat nem magányos farkasként, hanem fuvarszervező, fuvarközvetítő diszpécserszolgálat segítségével végzik. Az állami tulajdonú Főtaxinak és Volántaxinak saját URH hálózata volt — ám a maszekoknak nem állt rendelkezésükre elegendő pénzmennyiség hasonló rendszer kiépítéséhez. Így aztán — kihasználva, hogy a hatóságok nem sokkal korábban hazánkban is engedélyezték a polgári célú CB-rádiók használatát, a maszek taxisok is a CB mellett döntöttek.

Ezzel önmagában még nem is lett volna gond, csakhogy a taxisok gyakorlatilag teljesen önkényes módon sajátítottak ki maguknak CB csatornákat a címközvetítés, ill. a belső kommunikáció céljára. Akkoriban a hazai CB-sek száma már többezres nagyságrendű volt, így aztán a legálisan használható 40 db csatorna a taxisok megjelenésével pillanatok alatt kevésnek bizonyult. Rendszeresek voltak az ebből adódó konfliktusok: a taxisok megengedhetetlen stílusban üldözték el a CB-seket a sajátnak vélt csatornájukról, ezért „cserébe” a CB-sek a taxisok által bitorolt csatornák szándékos zavarásával (pl. üres vivő, vagy más zavaró jel folyamatos sugárzása) álltak bosszút. Ekkoriban élték virágkorukat a felhúzott teljesítményű CB-rádiók is, amelyek gyakran a lakossági tv, ill. rádiókészülékek vételét is élvezhetetlenné tették. Visszaemlékezések alapján a konfliktusok nem egyszer tettlegességig fajultak: a kívülről is látható antennakábelek levágása mellett előfordult fizikai bántalmazás is.

A fővárosban a Budataxi volt az első, magántaxisok által alapított fuvarközvetítő társaság. A Budataxi kontra CB-rádiósok konfliktusról a Magyar Nemzet 1983. december 17-ei, szombati kiadása is beszámolt „Jelentés taxifrontról” című cikkében. (Az írásból csak a CB-rádiózással kapcsolatos részeket emeltem át — a tarifával, a City-Buda ellentét rendeződésével kapcsolatos bekezdéseket nem.)

Út — göröngyökkel

Jócskán benne járunk már az estében, amikor a Reitter Ferenc utca 3. elé érkezem. Nem taxin, pedig úgy lenne stílszerű, de most hagyjuk a magánnyomozósdit. Készültem »Budataxiból«, sokat tudok már róluk, amit az átlag olvasó tudhat, de az újdonságokat tőlük várom: a »Budások« vezetőségétől. Amikor a földszinti kis helyiség ajtaja kinyílik, szembetalálom magam a rablókkal. Nincsen gengszter- ábrázatuk, talán azért, mert nem azok. De hát én azokhoz jöttem, akikről a Főtaxi újságjában a napokban még azt olvastam, hogy működésükkel lábra kélt a »szabadrablás«. […]
A Budataxi történetét Wohlmuth Tamás meséli. A meghatározással bajban vagyunk, mert, hogy nem szervezet ez, meg nem is klub — aminek annak idején a másik magántaxis társaság, a City indult — hanem valami más. A hivatalos megjelölés szerint »munkabrigád«. Jelenleg 350-en fizetik a havi 400 forintos hozzájárulást. Ebből az összegből fedezik a reklámköltségeket, fizetik a két diszpécserközpont — a másik az Olympia-szállóban talált helyet — helyiségbérletét, a telefonszámlát. Annak idején, amikor még csak csírázó ötlet volt, hogy a CB-t fel lehet használni ilyen célokra, egy magánlakásban volt a központ. Az „Idomár” becenevű férfi címenként négy forintért vállalta, hogy beolvassa a mikrofonba, hova kérnek kocsit. A történet itt kedvezőtlen fordulatot vesz. A Budataxi mind népszerűbb lett, a magántaxisok mind többen jelentkeztek tagnak, az Idomár pedig egyre magasabb követelésekkel állt elő. Végül is kenyértörésre került a sor, a »Budások« új központot kerestek maguknak. Ez lett az Olympia-szálló egyik kis helyisége. Ám a gondok ezzel még nem szűntek meg.

Éterméreg
— Sajnos, nem igen szívlel bennünket a CB-s társadalom — mondja Wohlmuth Tamás, […] — Nemtetszésüknek pedig elég gyakran kifejezést is adnak, belénk kötnek az éterben, vagy egyszerűen csak vivőt nyomnak.
— Mit csinálnak?
— Nyomva tartják a mikrofon gombját, de nem beszélnek bele. Az adójuk ilyenkor működik, s a környéken lehetetlenné teszik az összeköttetéseket.
— Ha a módszert nem is, de megértem a CB-seket. Nekik ugyanúgy belebeszél a társalgásukba a Budataxi központja…
— Ez valóban így lehet — vélekedik Vályi Nagy László, a vezetőség másik tagja. — Sokan akarnak beszélni egy csatornán egyszerre.
Szabó Gábor hozzáfűzi:
— Amikor májusban elkezdtem a taxizást, az én CB-készülékem még a 354-es számot kapta. Ma már az ezresnél tartanak… Sokan vagyunk.
A taxisok azt tartanák megoldásnak, hogy ha a posta által még ki nem osztott 40 felső csatorna valamelyikét megkaphatnák, mindenki jobban járna így. […]

Vályi Nagy László: „[…]Február végéig az összes olyan autóba, amely a mi emblémánkat viseli, hitelesített, digitális taxióra kerül, amelyről az utas leolvashatja, hogy mennyit kell fizetnie.” Ez megnyugtató, hiszen élnek különféle »trükkök«. A fiúk maguk is mesélik, nem egyszer megtörténik, hogy egy 20 forintos út végén a taxis a CB rádió csatornaállítóját mondjuk a negyvenesre csavarja és rábök. Az utas fejcsóválva veszi elő a negyvenest… Nem fordulhatott elő sűrűn — vagy legalábbis kevesen jöttek rá.

Csatorna „születik” (?)
Végezetül két jó hír az eddigiek mellé. Molnár József, a Kisiparosok Országos Szervezetének elnöke így foglal állást:
— Jó a véleményem a Budataxiról, és igen kitűnő az együttműködésünk is. Elképzelhetőnek tartom, hogy a KIOSZ lépéseket tegyen rádiógondjaik megoldására, hiszen ez nemcsak a magánfuvarozó kisiparosok érdeke, hanem főként az utazni szándékozó lakosságé.
És rádióügyben még egy vélemény. Budai László, a Magyar Posta ez ügyben illetékes szakembere:
— Némi lehetőség lesz arra, hogy közületek számára a felső negyven csatorna közül a közeljövőben rendelkezésre bocsássunk néhányat. Ha a KIOSZ támogatja a magántaxisoknak ezt a kérelmét, a posta gyorsan és alaposan meg fogja vizsgálni, hogy mit lehet tenni.